Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Martos Gábor: "Nemzedékem nincs, avagy: ma generation c'est moi" (Beszélgetés Mózes Attilával) (interjú)
évek közepén jelent meg, a Csilinek a prózakötete, vagy Bodor Adómnak a két-három kötete; Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra... És még - mondom - ’83-ban - ha nem tévedek- megjelenhet .Kenéznek az XYZ-je, amiből mindig nagy szeretettel idézek. Akkor — képzeld el! - megjelenhetett az, hogy: „Le-felszállnak kósza hírek, hogy a baszkok, katalánok, chileiek és az írek, le-felszállnak kósza hírek, mi pedig be vagyunk zárva, néhányunk kis havasába...” Lehet, hogy rosszul idézem, de a lényege ez volt. Tehát úgy ’85-ig minden megjelenhetett, vagy mindennek a megcsonkított változata; de ez akkor is minden volt nekünk. Utána, ez a diktatúra butasága, ostobasága, hogy aztán mindent eleve levágott. Ebből jó nem lehetett; illetve ez a forradalom, ami olyan felemás, amilyen. És ezt is a költők, írók csinálták, Caramitru és Dinescu, akik bejelentették a román televízióban. No de mégsem ők csinálták, amint kiderült végül is. Ok voltak a lelke, csakhogy... Tudod, hogy hogy van a hegedűnél? Van neki egy lelke, az benne van a dobozban; de azon kívül van az az F-kulcs, amit kivágnak, van a fája, van a nyaka, ami igen távol esik a testétől, és vannak a húrok, amik vagy Thomastic- húrok, vagy nem Thomastic-húrok. S ott van a vonó, ami ugyebár vagy lószőr és rózsafa, és elefántcsont a kápája, vagy nem. Na így volt ezzel a forradalommal is valahogy. Egy utolsó kérdés... Te, aki kritikus is vagy, hogy érzed, hogy ennek a kornak, tehát — használjuk most a kiindulási alapunkat - ennek az irodalomtörténetileg felállított harmadik Forrás-generációnak, mi az eredménye, a hozománya; mi ennek a néhány évnek és ennek a néhány lelkes, vagy kevésbé lelkes, tehetséges, vagy kevésbé tehetséges alkotónak a szerepe egy egységes magyar kultúrában, vagy irodalmi életben; hogy fogja ezt számon tartani egy majdani irodalomtörténet? Az irodalomtörténet szerintem annyiban fogja számon tartani, amennyiben lesznek olyan alkotói, akik bírják szusszal, és akikből vissza lehet következtetni egy nemzedékre, amelyik már nem is érdekes tulajdonképpen. Sosem a nemzedék az érdekes, mindig a nemzedéknek a csúcsai; sosem az irodalom az érdekes - úgy az irodalom, amit irodalompolitikailag is számba lehet venni -, hanem a jobb alkotások. Székely János tói hallottam egyszer - akit nagyon szeretek, és nagyon nagy alkotónak tartok; ritkán ejtem én ki ezt a szót, hogy alkotó —, valakiről beszéltünk, azt hiszem, éppen Deák Tamásról, és kérdeztem Székely Jánostól, hogy végül is hogy van ez, hogy Tamás annyi fércművet is alkotott - vagy írt, mert azt nem alkotják! -, de egy-két igazi villanása is volt. Azt mondta: öregem, hála istennek, hogy az irodalmat nem a fércművek, hanem a nagy művek alapján állapítják meg... És ez így van az írókkal is... Nem igaz, Kiss Jenő volt, bocsánat; Kiss Jenő volt a szóbanforgó. Tehát nem a posvány, a fércmüvei alapján állapítják meg, hogy ki milyen író volt, hanem annak alapján, hogy van két-három nagyon jó verse. És volt ennek a generációnak legalább két-három ilyen nagy verse érzésed szerint? Tehát a jéghegy csúcsa azért látszani fog? Kétségtelen... Most a rám kényszerített mieinkről beszélsz? Igen. Szőcs Géza versei mindenképpen; Szőcs Géza nagyon jó versei. Egyed Péter nagyon jó novellái; a Hajtűkanyar első részéből. Ne hagyjak ki senkit, bár nyilván ki fogok hagyni... Sütő István Nagy családi album című kötete. Adonyi Nagy Mária mindkét kötete, minden verse; szerintem kitűnőek. Boér Géza verseiből a jobbak. Kovács András Fe- rencrő1 nem beszélek, róla írtam sokat; én azt mondtam, hogy a Szilágyi Domokos utáni költészetben olyan még nem volt, amilyen ő. Szerintem - ne használjunk nagy szavakat - igen nagy költő; csak ennyit mondok, a „zseniálist” nem akartam használni. Prózában 175