Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Martos Gábor: "Nemzedékem nincs, avagy: ma generation c'est moi" (Beszélgetés Mózes Attilával) (interjú)
Csak azért kérdezem, hogy - ha olvastad - szerinted miért volt az, hogy ez a műhely, amit végül is ezek a fiatalok alakítottak ki maguknak — hiszen ha elolvassuk az Echinoxnak ezt a nyolc évfolyamát, tehát mondjuk a ’75 és ’83 közöttit, akkor látható, hogy épp azok szerkesztették a lapot, akik talán a legjellemzőbb figurái voltak ennek a szellemi körnek, amiről itt beszélünk, tehát Szőcs, Egyed, Bréda, Bretter Zoltán, Beke Mihály - ... szóval, hogy ez a fórum miért nem épült be az erdélyi magyar kultúrába ? Azt is kérdezhetnéd tőlem, hogy miért nem épültem be én ebbe a műhelybe, mert akkor mindjárt ott van készen a válasz, hogy nem tudok válaszolni a kérdésedre... Hogy miért nem épültek be ezek a műhelyek az erdélyi magyar kultúrába? Ugyanis az erdélyi magyar kultúra - már a hivatalost mondom, tehát ami írószövetségileg jegyzett volt, patronált, esetleg pénzelt - nem igényelte. Mert egyrészt miközben mind hangoztattuk azt, hogy a fiatalok, azok lesznek aztán az isten, ezek maradtak ki legjobban nemcsak a politikai, hanem az irodalompolitikai vérkeringésből is; másrészt a főszerkesztők is gyanakodva nézték a fiatalokat: vajon mit akarnak ezek; nem ellenük - mert például egy Létay Lajos ilyet nem mondott; szerintem Létay Lajos egy nagyon tisztességes ember a maga keretein belül -, hanem mit akarnak ezek a cenzúra ellenében; teszem egy Koppándi, egy Dulea vagy a legmagasabb szinten egy... minek hívják a másik Sándort, aki a könyveimet állította le folyton, a francba vele... Pezderka. Tehát ezek a fiatalok „csupáncsak” politikailag nem kerülhettek be az irodalom vérkeringésébe; szó sem lehetett róla. Ok ezután emiatt ezoterikus alakulattá váltak; ahogy én megítélem. A másik - a Fellegvár- amiről kérdeztél, hát az megint csak ezoterikus volt, úgy, hogy az Szőcs Géza és köre volt, sőt, ha durván akarnék fogalmazni, akkor szerintem Szőcs Géza maga. Hozzá kell tennem azt is - és nem Géza ellen akarok beszélni -, hogy nem is mindig jó ízléssel volt megválasztva az a kör. Nem tudnék neveket felsorolni anélkül, hogy ne legyen személyre menő és sértő; nem labdára mennék, hanem lábra. Te akkor már az akkori Utunknál, a mostani Helikon elődjénél voltál. Annak idején az Echinox - le is írták a szerkesztők, épp talán Egyed Péter vagy Szőcs Géza; már nem emlékszem pontosan - úgy hívta a hivatalos kultúrát, hogy „prof kultúra”; ezzel szemben ők — ha így vesszük, focihasonlattal - „amatőr” kultúra voltak. Ez persze nem igazán értékítélet, hiszen az Echinox nagyon is sok értéket mutatott fel. Mi volt a különbség az akkori „prof kultúra” - mondjuk az Utunk - és az Echinox között; most függetlenül attól, hogy az Utunk nyilván fizetett honoráriumot, az Echinox pedig nem? Többé-kevésbé ugyanazokon a határokon belül lehetett közölni az Echinox ban is, mint az Utunkban, de természetesen az Utunk ban kevesebbet engedtek meg „szabadszájú- ságból” - nevezzük így -, az Echinoxhan többet. De a limes az alul-felül mindenképpen létezett. Lehet, hogy nagyon tökösek voltak a gyerekek, de nem annyira tökösek, hogy teljesen elhatárolhatták volna magukat az irodalom nagy egészétől, és attól az áramtól, amit mondjuk Dulea elvtárs vagy Koppándi elvtárs szorított mederbe. Nem látom a nagy tökösség jelét az Echinoxban, amit - mondom — nagy gusztóval olvastam; talán a németeknél inkább, mint a magyaroknál. S vajon a románoknál? Neked nyilván a román oldalakra is, és az egész román irodalomra is rálátásod volt. Bocsáss meg, nekem nyelvi nehézségeim vannak — én csak a barátaimat olvasom, és azokat se hosszasan -, engem kifáraszt az, hogy román nyelven olvassak. Franciául inkább olvasok. 172
