Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Kurucz Gyula: Kelet és nyugat határán VI. (esszé)
KURUCZ GYULA Kelet és nyugat határán VI. D-vel immár tizennyolc éve vagyunk barátok. 1973-ban, az írószövetség ven- dégekéntjött Magyarországra-én éppen tolmácsolásból éltem. Akkor egészen másért tetszett nekem az a magas, csupa izomfonat, kőkemény férfi: elmesélte, hogy félnehézsúlyú országos bajnok, válogatott volt öt évig, egyszer még Papp Lacival is megmérkőzött - mindenesetre veszített, de az is dicsőség. D. egészen különleges jelenség volt, ritka fajta: tízévnyi ütlegelés után nem eltompult, hanem sportújságíró lett, majd újságíró - majd író. Minden könyvét elolvastam (nem sokat írt). Az első gyerekkönyv miről is szólt volna, mint a (kelet)német-szovjet barátságról, a gyermekek és anyák gyámolítóiról, a szovjet katonákról. Lefordítottam egy álmodóan szűkszavú, későbbi kisregényét, melyben egy gyerekkori penészes gócot közelít meg: hogyan erőszakolták meg anyját az orosz katonák. D-nek kétségtelenül szűk volt a látóköre, nem volt különösen művelt, s ebben a szűk-ségben igen keskeny életszeletet igyekezett feldolgozni. De amihez hozzányúlt, az valami elképesztő módon humanizálódott a keze között, valami tündéri, elesett-megbocsájtó fényt kapott és megemelkedett. Évente- kétévente megszülető 40 oldalai közül négy-öt darab bizonyára igényt tart a fennmaradásra. Öt természetesen elfelejtik, a kutya sem tartja számon, hiszen ebből az emberből hiányzott és hiányzik minden agresszivitás, a legkisebb sikervágy sem munkál benne, és semmiféle taktikai érzékkel nem rendelkezik. Engem mindez a sikertelenség megnyugtat és békével tölt el. Ahogyan neki, nekem sincs semmi kedvem állandóan alkalmazkodni. Furcsa-szép ajándéka D. az életemnek - és furcsa tanulmánya a németségnek. 1945-1947 táján a még összenyitott Berlinben volt kamasz. Élte a fura város amerikai-orosz életét, ahol nemzetközileg garantáltan tilos volt németnek lenni. Cigarettát és dohányt csempészett a két (pontosabban négy) katonai zóna között. Tudta, hogy egy német csak és csakis szégyellheti magát. Ez a csupa izom és gyorsaság ember talán pici ökleivel is csak a „fairness” miatt öklözött oly szorgalmasan, s lefojtott elfogódottságától máig sem szabadult meg. Két dolog azonban mindig éberen működött benne: a kötelességtudat és a hűség. Ez vitte lépre - amit az NDK politikája oly gátlástalanul manipulált -, s ez vetette távol minden agresszív csomósodástól. D-nek mára, 62 éves korára (a szégyenteljes életszakaszokat és döntéseket mindig elkerülve) az elfelejtettség jutott. Pedig ahogy annak idején az antifasizmus és antikapita- lizmus hálójába hullott (mert helyesen döntött), úgy került a Biermann-ügy- ben (megint saját kárára) az első kilenc, írószövetségből kizárt író közé. 162
