Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sándor Iván: Az ön(le)építés - avagy a kor valóságos kihívásai (esszé)
mit választ, azt feleli, hogy persze, szembenállása, súlyos kritikái ellenére végtére is, ahogy mondta, a „demokratikus szocializmust”, csak persze „né- methlászlósítva, bibóistvánosítva”. Mintegy folytatta akkor ezzel azt a hetvenes évek közepéről való állásfoglalását, amelyet most, amikor hozzászólásomat írom, a napisajtó is előkapart, hogy szembesítse őt egykori önmagával. Kedves Barátom! Remélem, mondanom sem kell, hogy nem a szövegben szereplő „demokratikus szocializmus” kifejezésen akarom Csurkát „rajtakapni”. Egyrészt, mert nyolcvanhatban nem volt itt elképzelhető gyökeresen más útirány, másrészt mert minden képtelensége, lejáratottsága, álsága ellenére (sokak, sokunk számára), például egy „némethlászlói” szóösszetételben (minőségszocializmus) éppen a „létezővel” szembeni kihívásként használatos volt a kifejezés. A lényeg itt a „bibóistvánosítva”, „némethlászlósítva” megjelölés, illetve a továbbiakban az ettől való eltávolodás. A cezúrát a Bibó, a Németh szellemi hagyatékhoz (de mondhatnám a Fülep-, a Szabó Zoltán-hagyatékhoz) való viszony változásában látom. 3. Természetesen mindenki szabad ura szellemének, vonzalmainak, eszményei vonatkozási pontjainak. Abban sem találok semmi természetellenest, ha valaki történetesen otthagyja a mestereit. Csakhogy, ezt szellemileg-erkölcsileg végig kell élni, és föl kell dolgozni. Főképpen annak, aki egy ország közvéleményével kíván politikusként kontaktust tartani. Az ilyen cezúrák indoklásához befelé is kell nézni, és kifelé is. Befelé a működő szellemnek, ok-okozati láncot teremtve, és elszámolva önmagával; kifelé a politikusnak, aki magyarázattal szolgál hallgatóságnak arról, hogy milyen vonzódások határozták meg őt - politikáját eddig, s mi, miért fordítja őt arra az útra, amin járni kíván ezután. Abban a hajszában, amelyet a korszak ránkkényszerített, az ilyen végiggondolások Csurka Istvánnál teljességgel elmaradtak. És azt hiszem, hosz- szabb távon világos lesz majd, hogy valójában ez az ő számára a legnagyobb veszteség. Hol látom (sűrítve) e Bibó-életműtől, a Németh-életműtől való elfordulás fő problémáit? Nem egyszerűen arról van szó, hogy az előbb felsorolt lényegi pontokon nem élnek tovább - hiszen az idő jó néhányat időszerűtlenné tett-; a sokáig „saját hagyományként” vállalt eszmerendszer alapelvei, hanem arról, hogy éles szembefordulás történik velük, az Idő eróziós hatását túlélő tartópontjaikon. Melyeken? Bibó művéből: a) a magyar társadalomfejlődés hosszú távon zsákutcás jellegű; évszázadokon át produkálta a hamis helyzeteket, ezeknek következményeként többek között a kontraszelekciót; az elmúlt negyvenesztendős zsákutca ebben a gondolatrendszerben egy hosszú távon működő szervetlen fejlődés újabb, a meg- előzőekkel politikáját tekintve ellenkező előjelű pusztítás-korszakasz. (Érdekes, hogy még a vitában azóta a hisztériák csitításának jószándékával megszólaló Salamon Konrád sem fogadja el a hosszútávú szervetlen fejlődés alapeszméjét, mikor azt fejtegeti, hogy: „...a konzervatív jelzővel kapcsolatban is le kell szögezni, hogy az nem a maradiság, a reakció és a haladásellenesség 150
