Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Tandori Dezső: Rue Mozart (Garaczi László: Nincs alvás!)

„A zápfogak kilazulnak, a híres zápok... Bent csupa fog a fejem”, mondja a föalak. És eljut egy óriáskaravánnal Répcelakra.

Kivédi ez a próza általában az elsődleges poént. A „groteszk” ambícióit és terepeit maga mögött hagyja. Intenzitása csaknem állandó: nem hagy pihenőhelyeket; könnyednek kell lennie így, ezt kényszeríti magára - nem illene ide a kottajátszás nehézsége, az olvasó szuszogása, ahogy kaptat. Sűrűsége üde - lássunk rá egy példát: „Az ablak felé araszolok...” (Mindig valami ilyesmi történik a centrális alakkal!) „...kapcaszürke felhők nyargalnak keresztben. Húzok az üvegből, láthatatlan esőcseppek billegetik a gesztenyefa leveleit - a villám mégse e roppant, élő szoborba csap, hanem a polgárháborús emlékműbe... Állj meg, idült, mondom az iszonyú csöndben.” Á sűrűség is, az üdeség is fölöslegessé teszi, hogy azt elemezzük, mit is mond Garaczi mindezzel. Ezt mondja; azt mondja, amit tényszerűen mond - kár lenne általánosítani, például világbéli helyzetünkre. A világról, már ami így neveződik (s nevez azért ő konkrétsággal emezt-azt!), kialakult véleménye van; nagyjából ma „a mi véleményünk” a világról. De hogy ez hitelessé váljon, s ne a világ sokszorozza magát (terhűnkre sűrűn, netán csak másodlag üdén), a szavakból kell szervességnek teremtődnie. A szavak szervessége, a fáradhatatlan lelemény s inspiráció alakítja ki a dologi képet. Szitu- áltságunkét. Ebben a közegben van aztán az, hogy nincs alvás.

Az Igazi Kálimén című darab is tömören szemlélteti a szépségesen evidens kis- módszert. Ahogy cselekvésből egy nagy semmi se lesz, aztán ennek következményei vannak, de csak azért, hogy egyszerre megint azt se tudjuk, hogy járunk - azt csupán, hogy minek. Minek? Hogy feltáruljon a Garaczi-féle módszerrel a dolgok állaga: „Elcseréltem vadonatúj farmeromat egy ócska fidibuszra, és még rátettem egy kilót, és még nagyon boldog is voltam, csak anyám pofonjaira józanodtam ki, és arra a hírre, hogy a zsaruk kivonták a fazont a forgalomból. / Tíz év múlva jártam arra ismét, ófelnémet széktámlákra vadásztam...”

És így tovább.

Ki szól, mi szól itt a terepre odavetett gyarlóhoz?

íme: „Én meg csak álltam az ócskapiac közepén, egy szál kukiban, hónom alatt Isten hatkilós nyálával, és hallgattam a szél üzenetét, ahogy elképzelhetetlen magasságban rázza fejünk felett a hullámlemezt.”

A korai Beckett-remeklés, a még kivehetően világi konkrétumokkal vadregényes- tarka, szomorúan burleszk Murphy világa jut eszembe a leginkább Garaczi főalak - járól/jairól. Véletlenül épp a nevezetes hintaszék-alaphelyzet párja bukkan elő a Legyek a börtönöd? című írás élén, mikor ezt gondolom. „A vaságyhoz kötözött, hogy megvédjen...” Persze, Odüsszeusz is... Egyáltalán, Garaczi hallatlanul tág és eleven asszociációs mezőket teremt; rövid remeklései csaknem azonnal többfelé tágítják a képzeletet. Számos megközelítési módot adnak önmagukhoz, s ugyanígy számos dolog megközelítését teszik lehetővé a számunkra. Tömérdek apró történésből mégsem mozaikképek állnak össze; sokkal szervesebb majdnem mindegyik írás belső törvényszerűsége annál. Jószerén a semmiből bukkan elő egy-egy karakterisztikus „történés”, de csak azért, bizarr (abszurd? nem is annyira abszurd) kommentár kövesse, méghozzá felfedezést sugalló, önértékű, ám az adott kis müvet célszerűen szolgáló nyelvi foglalatban. Vagy maga a nyelv éli ezt az életet, bőségéhez a fordulatok (tapasztalások, vélemények, elkerülhetetlen adottságok stb.) lenyűgöző sokaságát mágnesezve? Garaczi könyve, mindezekből látható, irodalmunk mely sávjait metszi, hol tölti ki elsődleges helyét - mégis megkockáztatnám, hogy a végeredményeknek előjáték-jellege is van, és nagyon sokan várjuk, merre tovább. Ezek az önmagukban kikezdhetetlen tökéletességű Jdsmüvek” máris olyan „környűléseknek” érződnek, hogy terükbe még sok minden elképzelhető, szerveződésük további matériákkal, érzetekkel, tárgyakkal, viszonylatokkal - rossz szó: „felvállalásokkal”, de mégis - bővülhet és gazdagodhat.

Ám ha igen, ha nem, máris maradandó és fontos örömeink, így köröznek és utaznak - önmagukkal és velünk.

1259