Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Lőrinczy Huba: Így írtál te. Hódolat és imitáció, vallomás és paródia (Márai Sándor: Szindbád hazamegy)

S ha Krúdy feltételes hasonlító mondatai nemegyszer meghökkentően morbid képzettársításokat tartalmaznak - Márainál is föllelhetjük ezt a leleményt. „Rezeda úr olyan furcsán nevetett, mintha már javában hulla volna, és a Duna közepén úszna egy fekete hal társaságában”; ugyanő csendesen nevetgélni kezdett, mintha a lábát fűrészelték volna” - olvashatód vörös postakocsiban (Bp., 1963. 47., 80—81.) — s hogy a Szindbád hazamegy se maradjon mögötte: a Józsefvárosi kesztyűsné”, „... aki pedig huszonhat éves volt, aranyszöke”, „olyan szeretettel tudta megsimogatni Szindbád tokáját, oly gyöngéden tudta tapogatni a negyvenes évek felé baktató úriember kappanhájait, mintha leölni készülne vasárnapra, s levest akarna főzni a hajós nemesebb belső részeiből” (33.). Vég nélkül sorolhatnék a példákat, a velejükben azonos megoldásokat!

Márai persze a mondatépítésben, a képalkotásban, a regény egészének stílusában nem tagadhatja meg teljességgel önmagát: itt-ott érzékelhetően tudatosabb, összefo- gottabb, intellektuálisan ellenőrzöttebb Krúdynál. A mesteri imitáción néhol átüt a saját hang, a saját nyelv, a saját fantázia, a saját asszociációs logika. Példának okáért e mondat: „... az emberi szívek alján a várakozás és a reménykedés lappangott, mint a ligeti menazsériából megszökött puma a gödöllői erdőben...” (64.) - bármi megejtöen utánozza is a felszínén Krúdy hasonlatteremtő technikáját, sokkal inkább a Máraié, az ő észjárására vall, már csak a más műveiben ugyancsak szívesen emlegetett macskafajta jelenléte miatt is. Az efféle kivételek, álcaelvesztő pillanatok - jelzik noha, hogy egy nagy író képtelen megtagadni önnön alkatát, saját nyelvét fblcserélni valaki máséval - mit sem változtatnak az összbenyomáson: a Szindbád hazamegy felülmúl- hatatlanul tökéletes Krúdy-imitáció.

Minden nagy formátumú személyiség és alkotó téveszthetetlenül egyedi, szuverén világ, éppen ezért - kivált manírjaiban - kitűnően utánozható, s minél hívebb, sikerültebb a mímelés, annál jobban kelti a tudatos paródia benyomását. Hódolatba gön- gyölgetett, vallomással átitatott paródia is ekként Márai kisregénye, távoli rokonságban állván az így írtok ti című Karinthy-remekléssel. S nincs ez állításban semmi profán vagy szentségtörő. 1967-ben maga a Szindbád hazamegy szerzője vélekedett úgy - A vörös postakocsi német nyelvű kiadását olvasván -, hogy Krúdy művei átül- tethetetlenek. Miért? Mert „Az idegen nyelv perspektívájában kitetszik, hogy éppen azt nem lehet lefordítani, ami Krúdy írásaiban jellegzetes: a paródiát. Ahogyan ez a nagy író - mindenről és mindenkiről - örökké parodisztikusan beszélt. (...) Amikor Krúdy hősei és hősnői sóhajtoznak, szemüket forgatják, fennkölteket vagy érzelmeseket mondanak, az író feltételezi, hogy az olvasó tudja: mindez csak paródiája a valóságnak. És ez a varázsos Krúdy írásaiban, magyarul” (vö.: Napló 1958-1967. 295-296. - a kiemelések tőlünk!). Tisztában vagyunk azzal, hogy kockázatos vállalkozás egy huszonhét esztendővel későbbi diáriumbejegyzés érvényét vissza vetíteni az 1940-ben született kisregényre, ámde még bajosabb föltennünk, hogy műve írásakor Márai egészen másként gondolkodott. Márpedig, ha Krúdy epikája eleve és velejében parodisztikus, az őt mesterien imitáló szöveg sem lehet más. A Szindbád hazamegy ilyképp maga is paródia, mi több: a paródia paródiája - az őszinte hódolat s a meghitt vallomás köntösében. S az efféle hangkeverés, polifónia Máraitól korántsem volt idegen.

Ámde ez a kisregény mindenekelőtt mégis őszinte hódolat és meghitt vallomás, tisztelgés egy nagy író előtt, aki tudta s műveiben megmutatta, hogy - Babits híres mondatával szólván - ,A Régi jobb volt!” „Jelet kell hagynom - gondolja Márai regényhőse -, hogy volt egy másik Magyarország” (26.), mert az „... a régi ország” már csupán „A lelkekben” létezik (59.). Nagyon is egybecseng ez a koncepció az öregedő Krúdyéval, hiszen ö — hogy csak egy példával éljünk — az Őszi utazások a vörös postakocsin című regénye 1924-es, második kiadásának Előhangjában kijelentette: könyvében „Benne van egy pillantás a régi Magyarországról, amelyet manapság némelyek már Szent Magyarországnak is neveznek...” (vö.: Krúdy: Utazások a vörös postakocsin.

1252