Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Tornai József: A menekülő (részletek egy regényből)
az agyából, mert úgyis megfoghatatlan, fölmérhetetlen volt, ami ott a 301-es parcellában történt vele és mindenkivel. Hazafelé tartva azt gondolta, hogy az a nemzet, amelynek ekkora katarzisokra van képessége és alkalma, mégiscsak túl tud lépni a történelme kiszolgáltatottságain egyszer. Vagyis Farádi Szabó elhitte a temetés estéjén, hogy „mi magyarok is lehetünk szabadok és ésszerűek”. Tudta, hogy ennek még sok föltétele hiányzik, de biztosra vette: az elkövetkező, most már saját évek során ezeket a föltételeket meg fogják teremteni. Sokszor eszébe jutott ez később, amikor már jóval szabadabb volt, de jóval boldogtalanabb. DÖNTETLEN JÁTSZMÁK Pista mindenesetre már szinte sose aludt Olgánál s az asszony nála tett látogatásai teljesen elmaradtak. Ahogy a szekszuális kapcsolatuk is megszakadt. Olga ezt olyan természetesnek vette, amilyen természetellenesnek Farádi Szabó. Még sokszor és sokáig voltak együtt beszélgetve, vitatkozva, de Pista egyszer sem fedezte föl szerelme hangjában a hívó, meleg árnyalatot, fekete, indiai szemében az ösztökélő vágyakozás csillogását. „Mindennek vége” volt hát? Nem, nem, hiszen hősünk imádta Olgát, ennek nem tudta útját állni a lelkében semmi, és az asszony is lehetetlennek érezte a végső leszámolást. Némelykor emiatt volt lázas, az idegei valósággal szétzilálták az arcát, mozgását, beszéde akadozó lett, csaknem könyörgő, ha együtt ebédeltek és Pista arról szónokolt ostoba módon, hogy ne hívják föl, ne háborgassák többé egymást. Olga ilyenkor kipréselt egy olyan hangot összeszorult torkán, amitől Farádi Szabó minden ellenállása megszűnt, az asszony nyakába hajolt, s a csókjai bizonyították, hogy a kötelék, amely hozzáfűzi, valóban eltéphetetien. A vádaskodásai is ezt bizonyították.- Van fogalmad arról - mutatott Olga koromfekete bodraira egyszer -, hogy miattad őszültem meg? Vedd tudomásul, az én hajam hófehér lett, mióta becsaptál!- Most is olyan fekete a hajad, mint azelőtt. Hogy őszültél volna meg? - próbált a talpán megállni a szörnyű vád ellenére is Pista.- Már régen festetnem kell a hajamat, ha tudni akarja az úr! - süvített Olga kíméletlen hangja. Szája összeszorult a pillanatnyi dühtől és gyűlölettől. Szeme annyira tele volt megvetéssel és részvétet kérő önsajnálattal, hogy hősünk nem kérdezhette meg: hol találni akkor legalább egy tanúskodó ősz szálat a hajában. Maga a gondolat, hogy az asszonyt az ő makacssága miatt érte ilyen megszégyenítő veszteség, éppen elég volt a lelkifurdaláshoz.- Sose beszéltél nekem erről - kért bocsánatot a hangsúlyával, és meg akarta csókolni az asszony arcát, de az elrántotta a fejét. „Micsoda kényes kanca!” - jutott Farádi Szabó eszébe az a fekete ló, amit siheder korában látott a szomszéd uradalomban lévő fedeztető állomáson, mikor apjával Madárt odavitték. Az a kanca se akarta fölvenni a csődört: rúgott, harapott. „Még az orra bársonya is ilyen szép volt és így remegett, ahogy visszautasítóan fölhúzta” - emlékezett magában hősünk. Más alkalmakkor a tréfálkozó gúny hangnemével támadott Olga. 1191
