Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Tornai József: A menekülő (részletek egy regényből)

- A mienket már nem fogják lecsapni, öregem! - nevetett Z. - Gyere, nézzük meg, mit adnak enni ezek a vad tanyasiak.

Délután meglepetésére és nagy megelégedésére - hosszan tartó egyeztetések, szövegmódosítások árán - sokkal radikálisabb és támadóbb nyilatkozatot fogadtak el a sátorban, mint amit az egész napi megfontolt beszédek után várni lehetett volna. A nagy tapssal fogadott végleges szöveg nemcsak azt mondta ki, hogy az ország katasztrofális, menthetetlen helyzetbe jutott, de azt is, hogy a nemzetnek nincs jövőképe. És mivel Farádi Szabó számára inkább ez volt a „tett”, nem az okos beszédek tételei, úgy érezte, hogy mások is épp olyan türelmetlenül várják a „nagy, dicsőséges korszak” végét, akárcsak ő.

De egyéb is történt.

Kiderült, hogy a fold alatt, a szamizdatban dolgozó ellenzék egy része, amellyel olyan hosszú idő óta szinte minden nézeteltérés nélkül működtek együtt, nem jött el a tanyára. Megjelent képviselőik nyíltan hangoztatták, hogy távollétük oka semmi más, mint az a tény, hogy az úgynevezett népi- ek-nemzetiek szervezői nem hívták meg egy szálig mindnyájukat. Farádi Szabó, ahogy körülnézett az asztalok mentén ülőkön, megállapíthatta, hogy ez az állítás megfelel a valóságnak, mert igaz, hogy a legkiemelkedőbb értelmiségiek közül jó néhányan ott ülnek, föl is szólaltak a nap folyamán, K. például remek áttekintést nyújtott a megteremtendő civiltársadalomról; kevésbé ismert társai közül azonban sokan hiányoztak. Mivel nem vett részt a szervezésben és nem tartozott a népiek legaktívabb csoportjának magjához sem, egyelőre nem tudta, mi az oka ennek a felemás megoldásnak.

Mielőtt beszálltak a kocsiba - mert aztán másokkal ment vissza Pestre —, Z. elmesélte neki, mekkora összeütközésre került sor a két csoport között az előző héten. A szamizdatosok ugyanis végre összeállították a „Fordulat és reform” című részletes és kemény politikai-gazdasági programjukat. A tanyán tervezett találkozás miatt a másik tábor azt kérte, hogy a hatósági engedély, illetve „szemhunyás” elnyerése előtt ezt ne hozzák nyilvánosságra, mert az az alku kudarcát jelentené. Megegyeztek s amazok mégis idő előtt átadták a szöveget a nyugati rádióknak. Ézek után született meg az a határozat, hogy ha ők így, akkor mi is így. Az ellenzék egysége tehát megtört. Mindkét oldal fortyogott, vádaskodott, a szomorú eredményt a maga felsőbbrendű igazsága győzelmének tekintette.

Jól jelképezte ezt a tényt, hogy amikor Farádi Szabó hosszú hónapokkal a tanyai tanácskozás után, midőn már az ország az ott elfogadott nyilatkozat kérlelhetetlenül leleplező állításait is megismerte, találkozott R.-rel, akit szellemességéért és európai műveltségéért annyira becsült, s akivel olyan emlékezetes egyetértésben dolgoztak a Bibó-emlékkönyv szerkesztése során. A megint kedves, baráti hangot megütő R. egyszer csak szembefordult vele:

— Az ősbűnt, öregem, ti követtétek el!

És hiába sorolta Farádi Szabó a maga nyugodtságával a tényeket, - azt, hogy Cs., aki éppen New Yorkban volt, már a másnapi vezető lapban olvashatta, miféle vad, rasszista szervezet alakult meg Magyarországon, mégpedig olyan tudósító tollából, akinek, nem lévén jelen, Budapestről kellett valakitől fantázia-tájékoztatást kapnia, - R. véleményét nem tudta megváltoztatni.

1176