Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Tóth Zsolt: Tapasztalás és tűnődés (Somlyó György: Városok)

remtett hangulatokat, amelyek az adott helyszín mindennapi atmoszférájának igyekeznek magukat feltüntetni. A meghamisított couleur locale élvezete helyett a „felfedező” olykor inkább a céltalan tévelygést választja, még akkor is, ha ezzel, s ezt ö is jól tudja, némileg kiütközik az átlagos turisták tömegéből: „Az amerikai turisták nem tévelyegnek Velencében. Pontosan azzal találkoznak, amit elképzeltek (»a képzelet hatalma«). Amire előre befizettek. Betervezett gondolaringás, igazi velencei belcantó- val. Amely már rég nem szól Velencében. Csak nekik.”

A tanulmányok folytatása és a felfedezések keresése mellett azonban ezen utazások legmélyebb rétegében ott bujkál valami ésszel felfoghatatlan érzés is - a halál megkísértése. Annak sejtése, hogy a megszokott környezettől való eltávolodás, a már természetessé vált otthoni létezés színhelyeitől való elszakadás olyan helyzetbe taszíthatja a vándort, amelynek legvégső következménye tán maga a vég, a mindenütt ott ólálkodó elmúlás lesz. Az a szorongás, hogy az utazás, amely legszelídebb formájában is a test és a szellem erőteljes próbára tétele, olykor kordában tarthatatlan fenyegetések forrása is: „Gyűlölöm az előkészületeket. Az utazás a megtestesült, a kipreparált, a jelképpé emelt veszély.” A városok alaptermészetét kutató értelmi és érzelmi megközelítések hátterében tehát, ha többnyire láthatatlanul is, de mindig ott lapul egy végső elszánás, a halál rajtaütésszerű támadására való, egyszerre racionális és irracionális felkészülés: „Mondjam, hogy nem szeretek utazni? Hogy többnyire már hetekkel előbb elfog a »partir c’est mourir un peu« nem is képletes, hanem nagyon is valóságos érzete?... Sohase félek másképp a haláltól, csak ha úgy képzelem, egyedül ér. Magamra redukálva. Vagy arra az esetleges magamra, aki éppen utazik.”

E bonyolultan egymásra rakódó felszíni és mélyrétegeket tartalmazó városesszék így, egy kötetbe gyűjtve tehát vonzó és lenyűgöző változatosságot sugároznak, s emiatt a más és más helyeken, s eltérő időben megjelent írások együttes kiadása mindenképpen hasznos cselekedetnek bizonyul. A kötet összeállításának ötletessége szintén dicsérhető, hisz a Somlyó költői életművéből kiválogatott, s az esszékben feltűnő városokhoz kapcsolódó versek hatásos átvezető részeket, tartalmas „lírai közjátékokat” alkotnak.

Az egyik ilyen „közjáték” egyik versének egyik versszakában így hangzik az első három sor:

Kína, Velence... s tovább, még tovább nyílt tengereken és szűk lagúnákban.

Míg mindent nem, addig semmit se láttam!

A kötetben bemutatott városok természetesen csak elenyésző töredékei a földrajzi értelemben vett mindenségnek. A velük kapcsolatban megjelenített tapasztalatok és az azokat követő tűnődések azonban mégsem, e verssorok ellenére sem nevezhetők semmiségnek.

Hisz biztosan és könnyedén átmentik az „ott” varázsát az „itt” mindennapjaiba.

Mert előbb együttgondolkodásra csábítanak, ám rögtön azután a messzeségbe hívnak.

(Cserépfalvi Könyvkiadó, 1991)

1159