Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Mészáros Eszter-Tamara Komina: Marina Cvetajeva szimbolikája a zene tükrében

vezet M. Cvetajeva témái között. 1917-ben keletkezett Sztyenyka Razin ciklusa a híres doni atamán sokszínű személyiségrajza. A szilaj természetű, gyilkolástól sem visszariadó félelmetes embernek nincs nyugta álmában. Általa elveszejtett perzsa kedvese, mint valami istenanya (határtalanul eretnek hasonlat) ül a Volga-mederben, gyöngyéket fűzögetve vádolja gyilkosát:

... „Vittél engem ár mentében végig a Volgán.

Miért fogtad ott dereglyéden egyié sarúcskám?

Fél-mezítláb a hajadon nem kell senkinek.

Azt a fél párt még lehozom!

Érte felmegyek!”

(Sztyenyka Rázin álma, Rab Zsuzsa ford.)

A halott leány vádló szavai, a versben való „megszólalása” népi balladavonás az európai költészetben. Ennek nyomait láthatjuk a fent idézett műfordításban.

Marina Cvetajeva művészetében a témarokonság vagy azonosítás mindig mélyebb tartalmak jele. A versek „népi polifon” hangzása és elhangzása a Blok-versen bemutatott módon, horizontálisan és vertikálisan is érvényesül. Ha a tartalmi és hangfoné- ma-kontrasztokat színekként vagy felhangokként fogjuk fel, sokrétű hangszimbolika- költészetet ismerhetünk meg.

Ez a szimbólumrendszer más költőktől átvett idézetekkel, vagy ellenpontos anti- idézetekkel, megfelelésekkel is társul. Az orosz múlt, a történelmi, kultúrtörténeti hagyaték hangzó mozaikként bukkan fel, akár a kortárs zeneszerzők alkotásaiban. Ily módon az egyházi zenekultúra és annak műfaji „leágazásai”, a népzenével való együttélése M. Cvetajeva költészetében természetes jelenség. Fentebb tárgyalt versei csodálatos ötvözetei a polifon hangzásnak, a koloritnál jóval jelentősebb zeneiségnek és „áthallásoknak”, ahol a fogalmak hangtestének emocionális-asszociációs természete térbeli vetületet ad a költői nyelvezetnek. Ezt a költészetet „hangszimbolika” jelzővel illethetjük a felhangok, többértelmű jelentésárnyalatok együttélése folytán. Mindezt alaposan felkutatva élvezhetjük igazán a költőnő lírai és prózai alkotásait.

JEGYZETEK

1 M. Cvetajeva: Költő a kritikáról. // A költészet napja. - Moszkva, 1965.

2 antifóna (=ellenhangzás): a gregorián dallamok egyik csoportja, amelyeket a zsoltárok - vagy más bibliai szövegrészek - előtt és után énekelnek. Aszó az ógörög zenében oktávhangközt is jelentett: a középkor valószínűleg arra a gyakorlatra alkalmazta a fogalmat, hogy a férfihangokkal az oktávval magasabb női vagy gyermekhangok felváltva énekeltek. (Uo. 16. o.)

3 Richard Wagner: Tannhäuser című operájában az ellentmondásokkal teli életű szerző is főhősét ilyen bűnbánó útra küldi Rómába. (Keletkezés éve: 1845.)

4 „A fonéma a nyelv legkisebb, lineárisan nem osztható, független hangegységét jelenti, amelynek potenciálisan lehet jelentése; a nyelv jelentéssel bíró egységei (morféma, szó, mondat) megkülönbözteté1151

sére és felismerésére szolgál.” (A leningrádi fonológiai iskola meghatározása Dr. Hajzer Lajos: A mai orosz nyelv gyakorlati hangtana jegyzetéből. Tk., Bp. 1988.)

5 Az ikonfestészet „fordított perspektívában” ábrázolt angyal, vagy szent alakjai a hát- és előtértől függetlenül, felnagyított alakban lebegnek, lábuk nem érinti a tér alapját.

6 Orgonapont: a dúr-moll hangrendszerben, a hang- zatfüzések során előforduló, hosszan zúgó, orgonapedálra emlékeztető mély hang - rendszerint a hangnem tonikája vagy dominánsa -, amely fölött különféle, részben tőle idegen harmóniák váltakoznak. (Darvas: Zenei zseblex. 173. o.)

7 V. Kalugin: Geroji russzkovo eposza. Moszkva 1983. Szovremen nyik.

8 T. V. Popova: Russzkoje narodnoje muzikalnoje tvorcsesztvo Muzgiz 1956. 191. o.