Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Csisztvay Gizella: A táj mítosza Stanislaw Vincenz prózájában
CSISZTVAY GIZELLA A táj mítosza Stanislaw Vincenz prózájában Vincenz műveiben a tájnak, a földrajzi környezetnek különös, meghatározó szerepe van. Az író nem áll egyedül a lengyel irodalomban akkor, amikor azt állítja, hogy a geográfia meghatározza egy nép vagy etnikum kultúráját. A „humán geográfia” elméletének egyik kiváló kutatóját: Vincenty Polt tekinthetjük Vincenz közvetlen elődjének. Vincenty Pol a század elején írt esszéjében megalkotja a táj mítoszáról szóló elméletét, s ennek a műnek, ezeknek a gondolatoknak egyenes folytatását vizsgálhatjuk Vincenz esszéjében „A táj, mint a történések háttere” (Krajobraz jako tlo dziejów) című darabban, melyet 1943-ban írt. Az író azt figyeli és elemzi, hogy hogyan hat a táj, egy adott táj kultúrája az emberre és viszont, hogyan hat az ember, az emberi tevékenység a táj, a természeti környezet alakulására. Vincenz epopeiájának, „A havasi legelőn” (Na wysokiej poloninie) című része ékes bizonyítéka az író teóriájának. A havasi legelőn” a huculság, a hucul világ eposza, s ebben az eposzban a tájnak, a természeti környezetnek igen nagy szerepe van. Vincenz a hucul mítosz gyökereit keresve mélyebbre ás, amikor a hucul kultúra vízióját a természeti környezetből, az által tartja meghatározottnak. Az író úgy látja, hogy egyfelől ez a hucul világ roppant zárt és ősi tradíciókat hordozó, másfelől roppant nyitott: a Kelet és Nyugat kultúrája találkozik ezen a tájon, innen e vidék sokszínűsége, Mert a táj, nem csupán az, amit a szemünkkel látunk - írja Vincenz - hanem a tájképbe beletartozik sok minden más is: a föld, amelyen dolgozunk, a levegő, amelyet belélegzünk, ez a táj, a természeti környezet határozza meg az emberi munkát, az emberi temperamentumot, a rajta élő etnikum morálját és lélektanát. Vincenz szerint mások a síkságon és mások hegyvidéken, mások az északon és mások a délen élő népek. Ahogyan mások is ugyanígy látják a természeti környezet szerepét az ember életében. A legtalálóbban talán a parasztköltő: Phileas Lebesque fejezte ezt ki, aki szerint a föld magát az emberi beszédet, annak fonológiáját is meghatározza. Mert például a földműves mindennapi munkája másfajta fizikai mozgással jár mint az erdészé vagy a pásztoré. Bizonyosfajta fizikai munka meghatározott módon hat az emberi fizikumra, magukra a hangképző szervekre is... Vincenz felfogása szerint az embert elsősorban a természeti környezet alakítja. Az 1943-ban írt „A táj, mint a történések háttere” című esszéje két írást foglal magában. A Hódmezővásárhely és a Magyarország kapuja címűt. E két mű kristálytiszta példája az írónak a tájról alkotott koncepciójának. Mint köztudott, Vincenz 1939 és 1946 között családjával Magyarországon talált menedéket. Az előbb említett két esz- szén kívül a hucul eposz további részeit írja itt, valamint a Párbeszédek a szovjetekkel című könyvét. (E mű méltó elemzést érdemelne - különösen a magyarokat érdekelhetné, mert a magyar történelem köztudott, de negyven évig agyonhallgattatott eseményeiről ír.) A két „tájesszében” a magyarságot, a magyar világot mutatja be a lengyel olvasóknak. A Hódmezővásárhely című esszé szociografikus képet ad a Tisza-vidéknek eme sajátos városáról. Érdekes magyarságkép születik a lengyel író és filozófus, a bölcs és 1127
