Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Wiktor Woroszylski: Az 56-os magyarországi napló folytatása (D. Molnár Imre fordítása)
[A verset „Rzecz o tyranii” címen Artur Miedzyrzecki fordította lengyelre. Először Illyés „Poezje” (Varsó, 1967) című kötetében olvashatták a lengyelek - a ford.] Ismét dalok, beszédek - majd hirtelen kórusban: „Ruszkik haza!”; na igen, az ifjúi türelmetlenség nemcsak Krakkóban és Gdanskban visz disszonanciát visszafogott hazafias szertartásba... Október 24. Tegnap nem vártuk meg a Parlament melletti tüntetés végét; ma magyar ismerőseink mesélik, hogyan folytatódott, és eléggé viszolyognak a történtektől: demagógia, a nemzeti dob félreverése, a halott oroszlán - a feloszlatott Munkásőrség - és a köztársaságot kikiáltó kormány ostorozása. Für tudta, mit csinál, amikor lemondott beszéde megtartásáról — állapítja meg Ákos —, ebbe az agresszív folytatásba belekomponált szavai másképp hangzottak volna, mint ahogy kell.- Feloszlatott munkásőrség? - tegnap érkezett barátom, egy párizsi újságírónő hangja kifejezetten kétkedő. - Vajon a fegyverüket elvették? Ki ellenőrizte? Ez néhány héttel korábbi, más kávéházban, másik városban, más világban folytatott beszélgetésünkből való. N. D.-nek a vasfüggönyön túli változások iránti viszonyát, ahogy akkor, most is a bizalmatlanság jellemzi; mind a hatalmat, de nem az egészet átvevő lengyel ellenzéket, mind a hasonló szándékú magyart - akárcsak környezetének nagyobb része - túlságosan hiszékenynek vagy egyenesen konformistának tartja. Vitánkat nem döntjük el, ahogy Párizsban sem sikerült, inkább témát változtatok: hogy tetszik neked Budapest, először vagy itt, ugye? És hallom válaszát, hogy nincs elragadtatva a város híres szépségétől, azt legfeljebb lehetőségnek tartja, bántja szemét a pusztulás, a piszok, a szegénység. A Lenin körúton egy presszóban ülünk, figyelem a rohanást, a lármát, a nagyvárosi nyüzsgést; N. D. nem tetteti magát, azt látja, amit lát, de a párizsi és varsói szemek - különböző szemek. Még néhány beszélgetés, séta, trolibuszozás, látogatások, találkozók, részletek, az utolsó nap Budapesten; barátaink hozzásegítették Zygmuntot a Toyotába való olajhoz (külföldieknek általában nem adják el), és másnap hajnalban elindulhatunk. Ebéd a szecessziós New York étteremben (Grácia asszonnyal ilyen tékozlással szoktuk volt megkoronázni egykori itt-tartózkodásaimat); a szocializmus idejére a New York-ot Hungáriára keresztelték át, jelenleg pedig a Hungária-New York elnevezés egy kiegyezés eredményeként együtt él a cégtáblán. Itt, a vékony üveg csengésében és fehérséget suhogó szalvétákban továbbra is létezik a 19. század, az irodalomból ismert Ausztria-Magyarország, öreg pincérek vezetik be a régi világba a tejfelesszájú tanulókat, harag nélkül, de határozottan magyarázva nekik, hogyan kell letenni az evőeszközöket, megfogni az üveget, hogy a pohár felé hajtsák. De a nem maiság e menedéke nem sokáig jár ki nekünk, elhagyjuk, azt sem tudva, a jelen nem lét pillanatai miatt nem maradtunk-e le saját századunktól, amely folyton gyorsítja futását, és meglepetést meglepetésre halmoz önmaga számára. D. Molnár István fordítása 1118
