Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Hamvas Béla: Patmosz II. (részlet)
HAMVAS BÉLA Patmosz II. RÉSZLET Ritka mű kelti az ősállapotnak azt a meghitt nyugalmát, amelyet nehéz másként nevezni, mint idill. Corot néhány képe, Hölderlin, a Midsummer night, Wordsworth, Bach, Mozart. Ember is fel tudja kelteni, táj is, néha kicsiny tárgy (kínai porcelán), esetleg metafizika (Vedanta), vagy egyetlen hang a szomszéd szobából vagy kertből. Az ősállapot nem feltétlenül a kezdet, a gyermekkor és az őskor, felismerésében semmi nosztalgia nincs. Inkább tudatában lenni valaminek, ami a kezdetnél is előbb volt, és nem múlt és nem múlik és nem múlhat el soha, és nemcsak tart, hanem tartja mindazt, ami azóta történt és van. Életünkhöz viszonyítva ez a lét. Amikor emberben és műben, tájban és hangban megjelenik, mindenki tudja, hogy otthon igazán itt van. Az idill elsősorban rend. Mindenesetre mérték; emberről, műről, dologról az, hogy mit ér, akkor derül ki, ha a kezdetbe állítom. Akkor élek helyesen, ha magamat állandóan a kezdettel ellenpontozom. Életemnek minden bizonnyal legnagyobb eredménye, hogy erről a rendről tudomást szereztem. Nem ösztönzés nélkül. Jakob Böhme, Russel matematikája, Mallarmé és iskolája, Plótinosz, a Kabbala, a szánkhja, a Ji King aritmológiája, de legfőképpen René Guénon és Rudolf Pannwitz, akik nélkül semmire sem jutottam volna. A primordiális rendet orfikának neveztem el, mert mint tudatosan kiépített rendszert Orpheusz hagyományában találtam meg. A geometria, a görög építészet és zene és szobrászat, Hüppokratész, a metrika és az archaikus metafizika (Hérakleitosz, Parmenidész, Empedoklész). Az orfika számomra a primordiális rend anamnézise, mint a születés előtti (történelem előtti) létezésre való eltörölhetetlen és minden emberben jelenlevő és élő emlékezet. Ha ez az emlékezet csupán vágyakozás, rossz. Helyes, csak ha éber és aktív realizálás, az eredeti helyzet megvalósításának tevékenysége, elsősorban az emberben magában, a renormalizálás. Ez az emberi lét metafizikai tevékenysége, amely megnyilatkozik a nagy művészetben, a vallásban, a valódi tudományban, az erkölcsi magatartásban, az egyetlen metafizikában, és ami a legfontosabb, az éber és a tiszta ember életében, ami nélkül az előbiekből sincs semmi. Reines Herzens zu sein. A primordiális rend, mert nem érzékelhető, nem veszett el. A leghelyesebb, ha az ember úgy fogalmazza meg, ahogy a szufi, a khasszid, a zen, Jakob Böhme teszi: itt van, a világban és bennünk, a dolgokban és a lélekben van és volt és lesz, de az ember önmagában sajátságos módon a felőle való tudomását eltörölte, és ezzel mintha kezdeti egyszerűségét - és így életének rendjét - elvesztette volna. Az ember a rendről tud, de azt elfelejti, és annak megva1073
