Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Határ Győző: Életút I.
hogy kis pénzért vállalja a súlyos börtön kockázatát - (mert akkor még, mázsákban, jól kimérték az orvosnak, aki angyalcsinálásra vetemedett) - ahelyett, hogy a hideg vödör vízbe beleállva, három Udvözlégyet, három Mi- atyánkot rebegve megtűrtőztetnéd kani gerjedelmed, rossz fiú!... De - akárhogy korholtam magam, mindig csak arra használtam a csigalépcsőt, amire nem kellett volna; oly szörnyűden kívánkozott bennemarad- nom a bűnben és a vulvák-lábiák lávás melegében; és így lön az életem egyetlen nagy, magelláni cirkumbilivagináció... KL De honnan volt pénzed a küretre és volt-e mindig orvoscimborád? Látom, a tapasztalat beszél belőled; hogy a felcsinálás mindig könnyebb, mint az elcsinálás; azután meg nem minden házilány hasonlított az én Pesz- tonkámra, de a fiatal szatír olyan, mint Petőfi rohangáló ifjú vitéze: „Itt a kardom, hova szúrjam?” De akkor már elsőéves egyetemista voltam és kerestem KL Lassan a testtel. Hát az iskoláid? Igazad van, festina lente. Iskoláim...?! Tudod, az ember nem választhatja meg a rokonait, a szüleit, a börtönben a zárkatársait, az iskolában az iskolatársait, az egyetemen az évfolyamtársait. Akcidentáliák ezek, véletlen ösz- szekerülések. De tán nem lesz érdektelen, ha szalagra mondom, hogy a Markó utcai Bolyai Főreál jeles intézet volt, meg is nyerte az országos tanulmányi versenyt abban az évben, amikor magam is nyertem. Ybl Miklós tervezte ezt a pompás épületet KL Az a Berzsenyi gimi! Azzal szemközt, a vöröstéglás. A Bolyai. KL Oda járt Radnóti. Hova? A Bolyaiba? Inkább a Berzsenyibe, gondolom KL Oda Vas Pista járt. Meg Devecseri Gábor. KL Meg Hegedűs Géza. Nos, nekem is nevezetes a Berzsenyi, de másról. Ott volt rajztanár Luttor Ignác, a zsinórírás apostola. Luttor Ignác pedig (hogy ugorjak úgy húsz esz- tendőcskét) nekem nem a zsinórírásról volt nevezetes, hanem arról, hogy volt egy világszép lánya, Luttor Mara. Kedves-jó barátnőmet és múzsámat tiszteltem benne (plátói alapon) - aki nemegyszer olvasta verseimet 47-ben, 48-ban s egy ízben még Kassák haragját is kihívtam, nem is annyira szonettjeimmel (mert „ha szonett, akkor ki nem szarja le?”), hanem vadlovak módjára nyargaló prózaverseimmel, amelyekből a „társadalmi mondanivaló” pimaszul hiányzott... No de ne vágjunk a dolgoknak elébe. Különös tarka társaság volt ez a tanári kar akkor a Bolyaiban. Volt, aki varázslatos lényével megszerettette tárgyát és volt, aki antipedagógus _ lévén, megutáltatta a magáét. Kémiatanárom pl. készpénznek vette, hogy „mindenki mindent tud” és már csak épp „elbeszélgetünk a dolgokról”. Pedig senki sem tudott semmit. Volt, aki konyított hozzá és vette a lapot; én viszont nehezen hajaztam a kémiához; nehezen addig, amíg a Műegyetemen be nem pótoltam a mulasztottakat. Kiváló matematikatanárom volt Szűcs Ernő, protestáns pap. Mások arra gyanakodtak, hogy homokos hajlamai vannak, én csak egzaltáltnak találtam. Evangelizáló, embermentő szándékkal „igazmondók klubját” szervezett az osztályban, kedvenceiből kerültek ki a klub tagjai, 994
