Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Valuch Tibor: Az elfelejtett tisztelgés (a Bibó-emlékkönyvről)
Fiatal írók József Attila Körének létrehozása, a nemzeti kérdésről rendezett 1979-es lakitelki ankét, a Mozgó Világ-ügy, a szolidaritási aláírásgyűjtések és a szamizdat sajtó megteremtése egyformán fontos állomásai voltak. Persze mindez meglehetősen ösztönös és esetleges folyamat volt, amelynek sikeréhez mindenekelőtt a félelmet kellett legyőzni. Azt a félelmet, ami 1956 után a magyar társadalom tudati állapotának egyik meghatározó tényezőjévé vált. * Az elmúlt másfél évszázad politikai gondolkodására visszatekintve önkéntelenül adódik a kérdés: miért éppen Bibó István és életműve vált ennyire erőteljesen aktuálissá? Talán éppen azért, mert egy olyan magyar politikai filozófiai hagyományt testesített meg, aminek középpontjában a magyar társadalom felemás polgárosodásának kiteljesítése állott. Egyszemélyben képviselte a társadalmi felszabadulás igényét és a szabadságjogok intézményszerű teljességének követelményét. S ezáltal egy olyan széles körben vállalható és korszerű alternatívát kínált, ami reális kiutat jelent(het)ett a „létező szocializmus” zsákutcájával szemben. Hiszen a szorongató nyilvánossághiány szabadsághiányos helyzetében a demokratikus módon kialakított és szabályozott nyilvánosság eszméjét mutatta fel. Az egypárti totalitarianizmus valóságával szemben az organikusan működő, a társadalom tagoltságát megjelenítő plurális demokrácia módszerét kínálta, az egyre nyilvánvalóbbá váló társadalmi működési zavarok orvoslásául. A központilag vezérelt tanácsi végrehajtó hatalom helyett, a Hatalom, a Hivatal és az Elet harmonikus együttműködésére alapozott önkormányzatok kialakítása mellett szállt síkra. S a sor még hosszasan folytatható. Mindemellett Bibó — akkori szerepvállalásánál fogva — személyesen testesítette meg az 1956 utáni évtizedek politikájának tagadását és az ötvenhatos hagyományt, aminek újraélesztése az Emlékkönyv megszervezésével egyidöben — részben annak hatására - ment végbe. A kialakulófélben lévő politikai ellenpólus általános rendszerkritikáján túlmutató ideológiáját tulajdonképpen ezekre a forrásokra támaszkodva fogalmazta meg. Ami — változó megközelítésben - a határon túli kisebbségek védelmezésének, illetve a mellettük történő kiállásnak a szorgalmazása révén a nemzeti gondolatkörrel egészült ki. Az ellenzéki szerveződéseken belüli irányzatok (liberális szocialisták, demokraták, népi-nemzeti radikálisok, reformkommunisták) között a helyzetértékelés és értelmezés hangsúlyaiban, a javasolt terápia egyes elemeiben és a megoldás módszereiben, a választott cselekvésmódok eltérései alapján tehetünk különbséget. A magyar társadalom civil tudatának ébresztésében és lassú helyreállításában a mutatkozó eszmei eltérések ellenére minden olyan ellenzéki törekvésnek, tömörülésnek egyformán fontos szerepe volt, amelyik az egypárti uralommal szemben a demokratikus kibontakozás lehetőségének megvalósítására, illetve tudatosítására törekedett. Ez a folyamat azonban meglehetősen nehézkes volt és a társadalomnak csak viszonylag kis részét érte el. Ám annak ellenére, hogy az ellenzéki mozgalmak Magyarországon korántsem voltak tömegesek, olyan magatartásminták elterjedését segítették elő, amelyek nélkül feltehetően békétlenebb körülmények között ment volna végbe a nyolcvanas évek végi rendszerváltás. Persze akkortájt a nyolcvanas évek elején-közepén még korántsem tűnt egyértelműnek - főként nem a külső körökön elhelyezkedő szimpatizáns értelmiségiek számára -, hogy az apró különbségek a meglévő és újra kialakuló törésvonalakat rejtik. Ennél sokkal fontosabb volt, hogy a különböző kezdeményezések az 1956 utáni magyar életből hiányzó szabadság, demokrácia és a közösség újjáteremtése felé tett első tétova lépések voltak. Bibó István gondolatai ehhez nyújtottak fogódzót, felébresztve az alternatívákban való gondolkodás és a másság iránti igényt. 968
