Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 10. szám - Kurucz Gyula: Kelet és nyugat határán II. (esszé)

Nincsen harmadik hatalom, harmadik magatartás (valójában második nincsen), amelyik a pro és contra monopóliumában az emberi (állati és növényi) életben maradás, a harmónia érdekeit érvényesítené. Teljesen logikus hát, hogy a nemtetszést nyilvánítóknak nincsen súllyal bíró érdekszervezete, hogy akcióik elhamvadnak a nagy és működő érdekszövetségek legitim frontjai között.

Példák: Izrael kap 13 milliárd dollárt, „mert nem üt vissza”. Egyiptom akárhány milliárdot, „mert nem áll át”. Lengyelország, „mert nem áll talpra”. (Magyarország nem kap, „másszon ki a saját erejéből”.) Szaúd Arábia rövid távú nyereséges 26 milliárd dollár. Az USA a háborúval elodázhatja a recessziót. A németek „kibírják”. Japán „áldozzon, van miből”.

Micsoda etika alapján történik mindez. Negyenöt évvel egy világháború után az emberiség azt hihetné, hogy megnyugtatóan megszervezte a jövőjét, a túlélését. Ekkora, alapelv nélküli zűrzavarban, a hatalom monopolizált meg- kövesedésében a legkisebb ideológiai csúszás révén elpusztíthatjuk magunkat. „Jogosan”. Ilyen jogot teremtettünk, ilyen közerkölcsöt.

Nem rózsásabb a kép, ha a német politika és gazdaság mozgását figyeljük az utóbbi évtizedekben. A politikai taktikán és a gazdasági növekedésen túl hogyan vitézkedett az NSZK az általános emberi jogok és saját német testvérei ügyében Románia esetében?

Erdélyből pénzért „kivásárolt” százezernyi szászt és svábot - s ezzel lefejezett egy kisebbséget: magára hagyta értelmisége nélkül. Bár senki nem tudhatta jobban: mi a valós helyzet - mélységesen hallgatott a romániai valóságról. Világpolitikai szinten támogatta Ceausescu rémuralmát. Az egész, szabad sajtó hallgatott, nem írt a romániai állapotokról. Aztán a „zöld határ” és a forradalom miatt lépni kellett. Egyszerre mindenki jólinformálttá vált. Mintegy varázsütésre.

Mi, elmaradott, keleti országok hiszünk a demokráciában — hiszen alig ismeijük. Olyasfélében is hiszünk, hogy az irodalom a nemzet és a világ lelkiismerete. Hetekig vártam az újságokban: mikor jelentkeznek végre az írók. Aztán valahol egy lap alján pár sorban a tiltakozás. A művészet az őt megillető helyre került.

Kevesen kívánják vissza nálam kevésbé a kommunizmust. Mégis, az a rendszer legalább egyértelműen volt hazug, nyilvánvalóan hitelt nem érdemlő. Ha mást nem ért el, legalább megmutatta: az ellenzéknél keressen menedéket a nép. A művészek felé terelte a megnyomorított embereket, s onnan valóban jött erkölcsi eligazítás. A nyugati jólétre való mohó áhítozás és a nyers keleti hatalom között felbukkant egy vállalható álláspont. Valamiféle erkölcs.

Kelet összeomlott. Vele együtt a kisebbség etosza is. Mi marad az embereknek? Mire figyelünk, mire figyelhetünk ezután? Min mérhetjük meg magunkat, mennyire hitelesen?

(Folytatjuk)

893