Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Bodnár György: A meghatározás dilemmái (Juhász Ferenc: Föld alatti liliom) (tanulmány)
„Titok vagy: halottsárga Titok vagy, messzibb, távolabb, ember-magányosabb, hatalmasabb Titok, mint az a lapszerű galaxis a végtelen asszony-méhébe zárva, amely irgalmatlan szivacsként száll bozontos teremtmény-tömegével...” Innen nézve távlatot kapnak a kötetben József Attila anya-verseinek reminiszcenciái és költői gondolatmenetet alkotnak a középső ciklus Titok-versei. Az eltévedés dzsungelében az enyészet és a fizikai pusztulás jelenik meg, s benne az elveszetten ácsorgó anya, akit ugyancsak tehetetlenül keres az azonosság és a kiválás létkérdését átélő fiú: „így ácsorogsz te, halál a titokban, egyedül örökre: titok a halálban... S nem tudlak megtalálni, nem tudlak megkeresni boldog elkóborolt, aki az eltévedés égitest-dzsungelébe veszve S rettegsz az örök titok-éjszakában...” A virágzó bodzafa a természeti leírásba foglalja a hiány megjelenítését, amellyel immár csk a fiú magánya állhat szemben: „Nézem a bodzafát. Te hol vagy? Hiába hívlak már. Hiába... Hol vagy? Az űrt telekiáltom...” A Rejtelem-szigorúság pedig már az individuumok tragikumára koncentrál, az egyes emberekben egymásnak feszülő ttkokat idézi fel, amelyet az anya-fiú-viszony kinagyít: „így lessük mi egymást, a titok a titkot... tép, rág, mar borzalom, vágy-nedv a rejtelem innen az onnanon, onnan az innenen.” S A küszöb hatalma egyetlen kinagyított hasonlattal mondja el, hogy a halál is az ember magánya, de az már nem tud magáról, s tehetetlenségbe bénítja a túlélő embert, az ittmaradt magányt. Ezek a képek és töprengések ömlenek bele a kötetzáró hosszúversbe, ahol a tagoló motívum - a megváltó ihlet halála - nemcsak összefoglalja a titok-versek gondolatmenetét, hanem az általa megszakított képsorokat is jelentéssel ruházza fel. Mert ez a tagoló mitívum a társadalmi, a történelmi és a biológiai élet metaforái közé illeszkedik - mindig akkor állítva meg a képláncreakciókat, amikor azok kimerülnek és tehetetlenségbe torkollnak. A megszakított képsorok egyidejűleg a létmagánnyal küzdő individuum válaszkeresései és a társadalmi, történelmi és biológiai hit próbái. A megszakított képsorok hiába keresik a választ, a tagoló sorokból pedig kétely árad, amely az őrizni akart én-felfogást és költői szerepvállalást illeti. A Föld alatti liliomban egyszerre jelenik meg a képsorok ráolvasó költője és a retorikus képmegfejtések vátesze, s a kétely, amely a hitteljes küzdelmet kíséri. De van ennek az új Juhász Ferenc-kötetnek egy motívumokhoz kevésbé köthető jelentése is. Hadd emlékeztessek újra: gyűjteményben az 1989-9C-es történelmi forduló időszaka áll előttünk. Vajon ez az élet- és halottsirató lesz Juhász Ferenc búcsúja egy letűnt korszaktól? Az alkotás időrendjére gondolva és a költő teremtett világának életerejét látva aligha zárhatjuk ki újabb válaszok születését is. De a naplóvers és a mikrokozmosz a halottsiratóban is kifejezi a keserű visszavonulást és a szilárd pont 853
