Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)

rov” zsebóra - nem lehet felcsatolni a kézre, hogy mindenki lássa, csodálja és irigyelje. Zsebben hordani se valami kényelmes: dög nagy és nehéz. Meg aztán, hiába hordanám láncon, csak jobban kéne rá vigyázni, nehogy valamelyik bajtársam megfújja. Eldöntöttem: egye fene, mégis inkább azt az „Omegát” veszem meg. Otthon biztos megadnak érte akár ötvenszer ennyit is, ha netán arra kerül a sor. No, kifizettem. Fölcsatoltam, azt’ elindultam sétálni. Jól fölgyűrtem a mundér ujját, hadd lássák az emberek, hogy óratulajdonos vagyok. Micsoda kellemes érzés! Ha érdekel, hogy mennyi az idő, csak felemelem a karom, rápillantok és már tudom is. És ha valaki más akarja tudni, akkor is mondom egyből: „Tessék parancsolni: három óra tíz perc a pontos idő. Biztos lehet benne, mert az órám a világhírű »Omega« cég gyártmánya”. Úgy bizony, kellemes dolog. És mindezt a szovjethatalomnak és a NAGY Sztálinnak köszönhetem.

Vettem még egy kiló kolbászt és slattyogok hazafelé. Eszembe jutott, hogy be kéne nézni a házmesterhez. Fura egy alak. Az a száras csizmája különösen gyanús. Bár mostanság proletár munkát végez. Még az is lehet, hogy becsületes úton szerezte a csizmát. Nem kizárt, hogy elkapott valahol egy kapitalistát, kést szegezett a torkának, azt’ lehúzta róla. No, megyek azért az alagsor felé és kopogok.- Tessék - hallom odabentről.

Beléptem. Az egész család asztalnál ül, ebédeznek. Sült hús szagát érezni.- Jónapot! — mondom. — Elnézést a zavarásért.- Á... Üljön csak le - aszongyák.

Le is ültem, azt’ nézem őket. A nyavalyások, de jól megy nekik! Tiszta ruha rajtuk, rendes cipő, cukorral isszák a teát, de még abból a lengyel vajból is láttam egy darabot az asztalon. A munkások, parasztok meg éhen döglenek! De nem mondtam nekik semmit, csak azt:- Vettem ma egy órát. A világhírű „Omega” gyártmánya. Mutatom neki. A házmester.föltette a szemüvegét, azt’ nézi.- Úgy van - aszongya. - Ez bizony valódi „Omega”. Megismerem, nekem is volt egy régebben. Csak zavart a munkában. Mikor szenet hord az ember, meg fát vág, könnyen megsérülhet. Ezért aztán vettem magamnak egy „Cyma” zsebórát, az „Omegát” meg a nagyobbik fiamnak ajándékoztam. Akkor még iskolába járt, hát kellett, ő is tudja, mennyi az idő... Ez a magáé sokba került?- 120 rubel.- Tisztességes ár. Az óra pedig egyszerűen jó.

Elüldögéltem még egy kicsit náluk, aztán otthagytam őket. Nem való nekem, bolseviknak ilyen burzsujokkal tartanom. Az egész családnak van órája. Meg még egy nagy a falon is lóg. Egy kerek pedig, csengőkkel a tetején, ott állt a sarokban egy kisasztalon. Szép kis házmester, mondhatom.

(1939. október 9., Vilnius)

Kelek fel ma reggel és az első, nézem az órám. Az meg kettőt mutat. Mi az ördög, gondolom. Meghallgattam: nem jár. Jól megráztam: akkor se. Na, mégiscsak átrázott az a burzsuj órás! Hiába, „Kirovót” kellett volna venni,

838