Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Simonffy András: Régi novellák, Történelemóra, Fekete-fehér - igen-nem, Lefelé a hegyen, Vodka (novellák)

- Nagy tévedései voltak - bólintott a történelemtanár. - Nagy embereknek a tévedései is nagyok.- Igen - kapott a szón Bihari Klári. - A nagy embereknek nagy tévedései szoktak lenni. De nagy erényei is. Az, hogy személyi kultuszt csinált meg minden, az szerintem kellett akkor. Ha nem is becsüljük meg, a holttestét mégsem kellene bántani.- Értem - biccentett a történelemtanár. - Maga szerint tehát helyes a határozat.- Azt azért nem mondtam, hogy helyes...- Nos, üljön csak le — intett a tanár, mintha könnyedén víz alá nyomná a távolból. — Meghallgatunk másokat is.

Végigbicegett a padsorok között. Ezt szerette, ezt a fojtott csendet. Megérintette Kós Anna vállát. Csak őt merte megérinteni. Kós Anna szép volt és nő. O sánta és törpe. Két csillagrendszer. Ez volt bennük a közös. Kós Anna nem nevette ki, Kós Anna mosolygott rá. Kós Anna kedvelte a sánta történelemtanárt, ahogy nyomorult, kehes kis kutyát. Kós Anna kontyot hordott, néhány szála nyakára lebomolva, gesztenyebarna sejtések, nem neki szóló ígéretek pulóvere vállra hajló ívében. Kós Anna alig térdig érő fekete szoknyájához tűzpiros övét hordott. (Egyszer, talán még másodikban ráripa- kodott: „Mit feltűnősködik itt?!” Kós Anna annyit válaszolt búgó hangon: „A piros övem zavarja, tanár úr? Nem tudta, hogy kommunista vagyok?” A sánta történelemtanár hebegett valamit. Kós Anna kihasználta zavarát: „És én az is maradok tanár úr. A szó igazi értelmében. Érti, tanár úr?”) Kós Anna lábait irigyelte az egész osztály. Kós Anna is tudta, hogy szép lábai vannak, Sári néni művészi torna óráin formálta őket, buggyos nadrágszoknyában, de nem lehetett szólni ezért az úri allűrért sem, mert az április negyediki ünnepélyeken Kós Anna tudta legszebben előadni a Szabadság-szobor táncát, kezében a pálmaággal. Kós Anna kreol harisnyát hordott. A sánta történelemtanárnak az volt az érzése, amikor az osztálynaplót lapozta, s lassított Kós Anna nevénél, hogy fekete harisnyakötőben jár, bugyi nélkül. „Bugyi nélkül, bugyi nélkül”, dörömbölt benne.

Most hát: - Na, Anna, halljuk, magának mi a véleménye?- Én ezt most hallom először, tanár úr kérem... Hogy kitennék a Sztálint? Szegénykém... — Már felállt. Úgy tudott felállni, hogy felsőteste alig mozdult, s feneke valamiféle oldalazó mozgással kihussant alóla, s aztán mintha az emelte volna. — Még gondolkoznom kell szegénykémen. Nincs még kialakult véleményem.

„Bugyi nélkül, bugyi nélkül”... A sánta történelemtanár ép lábán éles fordulatot vett, és visszafelé haladtában, a biztos pont, a katedra fele, mintegy hátraszólt: - Maga ki akar bújni a válasz alól, Kós Annácska! - Most csak az újabb éles fordulat, a két első padba kapaszkodva. Szembenéz ő ezzel a nővel!

Kós Anna lesütötte pilláit, titokban elhúzta a száját. „Majomkám, picikém, mit akarsz te tőlem?” Tóth Hilda, aki mellette ült, látta a grimaszt, és öklendezve nevetett. Amikor észrevette, hogy Mike Ági is csuklik a nevetéstől, már harapdálni kezdte a szája szélét.

De nem lehetett eltitkolni többé.- Tóth Hilda! Maga min nevet?

773