Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ EMÉKEZETE - Tibola Imre: A másokat szolgáló emberi élet...

Egyszer egy jobb napokat látott, de elszegényedett asszony kereste fel szembetegségével. Szerényen húzódott meg a kórteremben, és örült, hogy kórházi tartózkodásának ideje alatt nem lesznek megélhetési gondjai. A jóságos orvos még gyógyultan is ott tartotta a kórházban, hogy ezzel segítsen rajta. Sokáig azonban nem tehette, hisz másnak volt szüksége a kezelésre. Kedves cselhez folyamodott. Dolgozószobája falán volt egy kis Mária-kép. Kivett az íróasztala fiókjából 400 Pengőt és a kis kép mögé rejtette. Aztán várta betegének búcsúzását. Kopott ruhában még nyomorúságosabbnak látszott, mint a kórházi ágyon. Látszott, nehezére esik itthagyni ezt a kedves helyet, ahol nemcsak meggyógyították, de sok jóval is elhalmozták. Néhány szívből jövő szóval köszönte meg az orvosnak a gyógyítást és a jóságot. - Semmi az egész - válaszolta Batthyány László. - Ha jól érezte magát nálunk, emlékül fogadjon el egy kis képet tőlünk. Ott a falon, emelje csak le és vigye magával. Az asszony félve nyúlt a képért, és amikor leemelte a falról, a kép mögül kiesett a pénz. Az asszony elpirult, de zavarát feloldotta az orvos kedves mosolya: Lám, lám, ezt Mária küldi Önnek. Köszönje meg általa a jó Istennek.

A háború, vagy más katasztrófa mindig a legnagyobb próbatétel ideje az embernek. Ilyenkor mutatkozik meg az igaz emberség és áldozatkészség. Batthyány László nem vett részt az első világháborúban, de orvosi pályafutásának fontos korszaka következett el a háborúval. Felkereste Szontagh főispánt és arra kérte, hogy a hadba vonult körorvos helyett vállalhassa Köpcsény és környéke orvosi gondozását. A főispán később elmondta, hogy nagyon meglepődött ezen a kérésen. Hisz a nyolc év alatt ez volt egyetlen kérése a grófnak, és ezt is a másokon való segítés érdekében terjesztette elő. Körorvosi működéséről is nagy elismeréssel nyilatkozott: „Bizony mondom, nem hiszem, hogy ebben az országban volt, vagy lesz kör, ahol az orvosi szolgálat jobban, lelkiismeretesebben és pontosabban lett volna ellátva.” Nem méltatlankodott, ha éjnek idején, legjobb álmából verték fel. Nem húzódozott, hóban, fagyban, sárban kocsira ülni, hogy elmenjen egy szülő asszonyhoz, nem fogta be az orrát, ha alacsony, szellőzetlen, a munka verejték szagától terhes földes szobába kellett lépnie, és úgy vizsgálta meg, úgy ápolta a legutolsó napszámost, vagy beteg cigányt, mintha főherceget kezelt volna.

Ezzel a körorvosi munkával azonban még nem vette ki részét a háború követelte áldozatból. Még több munkát akart vállalni, a harcterek sebesültjeinek gyógyítására is vállalkozott. Magánkórházát hadikórházzá alakította át.

Megérkeztek az első sebesültek. Aztán mind többen és többen. Nem volt már elég a férőhely. A kórházra húztak egy második emeletet is. Hetven ágyas lett így, de össze kellett zsúfolni az ágyakat. Több mint száz sebesültet lehett így gyógykezelni. Az orvos is kevés volt ennyi beteghez. Svédországból hívott segítséget, egy fiatal sebészt. Bőkezűen gondoskodott a sebesültek ellátásáról orvosi és egyéb téren. A katonák bort is kaptak. A lábadozóknak kuglipályát állíttatott fel a kórház kertjében. Felolvasást tartott, levelezőlapokat osztott szét, hogy tudjanak írni családjaiknak. Ő maga is megírta azok leveleit, akik ezt nem tudják megtenni... és közben a műtétek százait végezte. Rendszeresen maga végezte a kötözést is. Nemcsak azért, mert kevés volt az ápolónő, de legfőképp azért, mert hangsúlyozta, szeret minél több időt eltölteni a betegekkel. Ez az idő alkalom volt arra, hogy beszélgessen velük, meghallgassa gongjaikat, de arra is, hogy a Gondviselő Isten felé irányítsa lelkűket.

A férfiak Köpcsényben is mind bevonultak a háborúba. A búcsúztató ünnepségen élelmiszercsomaggal, dohánnyal ajándékozta meg őket, Mária-érem kíséretében. Lelkűkre kötötte, ha mód van rá, adjanak hírt magukról. Biztosította őkét arról, hogy hátrahagyott családjaikról gondoskodik. Óvodát és bölcsődét nyitott, hogy az egyedül maradt asszonyok tudjanak dolgozni férjeik helyett a mezőn és a ház körül. Ezek irányítását is feleségére bízta. Közben a családban is megszervezte a segítő munkát. Felesége a gyermekekkel lepedőkből tépést készített, és érmelegítőket kötött a katonáknak. A családfő pedig fáradhatatlan volt a betegek szolgálatában. Ebben az időben családja tanúsága szerint csak napi 3-4 órát pihent.

717