Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - BATTHYÁNY-STRATTMANN LÁSZLÓ EMÉKEZETE - Tibola Imre: A másokat szolgáló emberi élet...

Nagyon művelt asszony volt, sokat olvasott. Igazi partnere volt a társalgásban éppúgy, mint a manuális és orvosi munkájában. Az orvosi rendelőben vezette az adminisztrációt, felírta a szemüvegeket, a műtéteknél asszisztensként segédkezett.

Házasságáról 1907-ben naplójában a következőket jegyzi fel Batthyány László: „... Immár kilenc éves házasságunk óta szívben-lélekben egyetlen személy vagyunk, és minél inkább telnek az évek, annál bensőségesebbé és kedvesebbé válik a kötelék, amely kettőnket életre szólóan egyesít. Napról napra jobban szeretjük egymást...” Minden házasságban előfordulnak nézeteltérések, súrlódások, hiszen két szabad akarattal rendelkező személy él egymás mellett, és különféle szempontból minősíthetik az eseményeket. Batthyány László mesterien oldotta fel az ilyen feszültségeket. Szent Pál apostol szeretet-himnuszára (l.Kor.13) utaló felhívásban egyeztek meg, mint jelszót mondták egymásnak: „Korinthusi levél”, és mindketten tudták, a szeretet minden nehézséget áthidal, s minden problémát megold.

Istennel való kapcsolata központi helyet foglalt el élete minden területén. A család közösen imádkozott. Esténként, amikor már minden elcsendesedett, kiültek a balkonra, és a házaspár a csillagos égboltban gyönyörködve az emberi élet nagy kérdéseiről, mindennapi dolgaikról keresztény hitük fényében meghitten beszélgettek. Később a gyerekekkel közösen a vacsorák után a rózsafüzért imádkozták. Felesége ismertette meg vele Mária kis Zsolozsmáját, és azután élete végéig naponta imádkozta. Betegágyán, halála előtti hetekben ezt írta emlékeztetőül felesége zsolozsmás imakönyvébe: „Tfe tanítottál meg az Officiumot imádkozni! Azóta, immár 24 éve egyetlen nap sem volt, hogy ne imádkoztam volna el. Áradjon hát Rád mindezeknek az éveknek imádságáldása.”

Családja pazarlóan osztja szeretetét mindenkire. Isten áldásaként fogadja sorban gyermekeit, akik 1900. július 3-a, az elsőszülött Ödön születése után szinte évenként érkeznek. A 13 megszületett gyermek után 11-et nevelt fel olyan családi miliőben, amely igazi otthont nyújtott minden gyermekének és maguknak a szülőknek is. 1926-os naplójában leírta élményét, amikor hóviharban, sofőrjével sok kínlódás után jutott csak fedél alá. Mit jelentett akkor számára a meleg otthon hiánya, a távol lévő, érte aggódó családja: „A hóviharban való viszontagságos utam után kétszeresen élveztem otthonomat. Csakugyan sehol a világon nem olyan szép, olyan békés, olyan kedves, mint családom körében. Mert a mi házunkon ezek a szavak állnak: »En pedig, és az én házam, mi az Úrnak szolgálunk!« (Józs. 24,15).”

Sok elfoglaltsága mellett mindig tudott időt szakítani családjára, gyermekei nevelésére. Apai tekintélyét szeretettel gyakorolta. Együtt játszott, szórakozott velük, játékaikat is maga készítette, s ebbe a tevékenységbe őket is bevonta. Pozsonyban egy cukrászmesternél megtanulta a sütemények készítését is. Mint egy szakképzett cukrász, úgy sütötte a legfinomabb süteményeket. A diótörésben, a habverésben a gyerekek is részt vettek, hisz nekik készültek a finomságok. Karácsonykor az ő feladata volt a szaloncukrok főzése. A gyerekek nagyon örültek ezeknek a közös és szórakoztató munkáknak. Szinte rajongtak az édesapjukért.

Rendszeres munkára nevelte gyermekeit. Gyakran vitte őket a gyümölcsösbe és a konyhakertbe, hogy ott a kerti munkában is segítsenek. Kedves epizódként említi meg egyik naplóbejegyzésében azt a mulatságos esetet, amikor az, egyik kicsi óriási gazt akart kihúzni. Hogy nem sikerült, a nagyobbak is segítettek neki. Cibálták, s amikor a gyom egyszerre csak engedett, mind a négyen hanyatt bukfenceztek.

Éber figyelemmel kísérte gyermekei szellemi, testi és lelki fejlődését. Tudta, hogy milyen fontos a gyermekek nevelésében a helyes irány megtartása. Naplójában önmaga igazolására írja: „A fák Körmend és Csákány között az úton mind ferdén nőttek. Túlságosan rövid ideig volt mellettük karó. Mikor elrothadt, senki sem pótolta, és időközben valamennyiüket megdöntötte a szél. A gyermekeknek is sokáig szükségük van a jó nevelésre, hogy az életben szilárdan álló fák maradjanak, fölfelé néző koronával. És akkor nincs vihar, amely meg tudná hajlítani őket.”

Mindennap erénygyakorlatot adott fel gyermekeinek, önmegtagadásokat írt elő.

715