Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 7. szám - Petőcz András: Homokkal töltöd tenyered, A csiszolt kőkocka (versek)

Vidám vagyok, és tettrekész. Köröttem kőműves szerszámaim: vidám vagyok, és tettrekész.

És csakis Ő lehet ellenfelem: ez a durva és hideg kőkocka itt; csakis Ő lehet ellenfelem.

Magam vagyok, s szerszámaim: körzőm és derékszögem: magam vagyok, és szerszámaim.

És dühödt-boldogan dolgozom! Faragom ezt a durva és érdes felületet, kalapácsom, vésőm nem

nyugszik soha egyetlen pillanatra sem, éget a napsugár, majd hideg eső mossa arcomat,

tenyeremen rémítő-hatalmas vízhólyagok, kézfejemből és ujjaimból vér szivárog, mossa,

eső és vér mossa kövemet, arcomat, és én csak faragom egyre ezt a durva és érdes kődarabot,

mikéntha önmagamat. Mintha saját magamat faragnám, vagy inkább: akárha O vésne ki

engem valami furcsa, különös, fájdalmasan ellenálló, érzékeny-lágy anyagból, akárha

0 vésne ki engem, úgy fáj már mindegyik mozdulatom. Szinte sikoltok! Üvöltök,

és vérzek, és sírok, oly fájdalmas már mindegyik mozdulatom, ahogy ájultan félig,

már-már öntudatlan faragom ezt a bizarr, különös, durva és lágy kőkockát itt, ezt

a megnevezhetetlen anyagot, ezt az élö- — lélegző tömböt, saját magam örökös ellenfelét. Elkészülök-e valaha is?, kérdezem, elkészülhetek-e? És ájultan-dühödten ütöm

651