Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Jacques Derrida: Grammatológia I. (transzformálta: Molnár Miklós)
JACQUES DERRIDA Ez a helyzet mindig is már be volt jelentve. Miért van, hogy most egyre inkább ekként és utólagosan válik nyilvánvalóvá? Erre a kérdésre végeláthatatlan elemzés adhatna csak feleletet. Egyszerűen vegyünk néhány kiindulópontot, hogy megtehessük azt a néhány észrevételt, amelyre ezúttal szorítkozunk. Hivatkoztunk már az elméleti matematikára: az elméleti matematika írása — akár úgy fogjuk fel, mint értelmes gráfiát (s ez már azonosságot, tehát formájának eszmeiségét tételezi fel, ami lényegében teszi képtelenné az „értelmes jelölő” oly mindennapos fogalmát), akár mint jelöltek eszmei szintézisét, vagy mint másik szinten működő nyomot — akár pedig, mélyebb értelmezésben, mint egymásba való átmenetüket —, ez az írás abszolút értelemben sohasem volt fonetikus megjelenítéshez kötve. A fonetikusnak mondott írással élő kultúrákon belül a matematika nem csupán beékelődés. Ezt egyébként minden írástörténész megemlíti; egyúttal felidézik annak az alfabetikus írásnak a tökéletlenségeit, amely oly hosszú ideig a legkényelmesebb és „legérlelmesebb”4 írásnak számított. Ez a beékelődés egyúttal az a hely is, ahol a tudományos nyelv gyakorlata belülről s egyre mélyebbről kérdésessé teszi a fonetikus írás eszményét és egész implicit metafizikáját (a metafizikát), vagyis különösen az episztemé filozófiai eszméjét; nemkülönben az isztoriáét, ami oly mélyen rokona — ama szétválasztás vagy szembeállítás ellenére, amely közös pályájuk egy szakaszában egymásra vonatkoztatta őket. História és tudás, isztoria és episztemé mindig úgy határozódtak meg (és nem csupán etimológiailag vagy filozófiailag), mint kerülőutak a jelenlét újraelsajátítá- sának céljából. Az elméleti matematikán kívül azonban az információátvitel gyakorlati módszerei hatalmas méretekben kitágítják az „üzenet” lehetőségeit, egészen addig a pontig, ahol az „üzenet” többé nem valamilyen nyelv „írott” fordítása, azaz olyan jelölt átvitele, amely kimondva is teljes értékű maradna. Ez együtt jár a fonográfia, a beszélt nyelv rögzítőeszközeinek elterjedésével, a beszélő alany távollétében is meglévő működőképességükkel. Ez a fejlődés, a néprajz és az írástörténet fejlődéséhez kapcsolódva, azzal a tanulsággal jár, hogy a fonetikus írás, a Nyugat nagy metafizikai, tudományos, technikai és gazdasági kalandjának médiuma, térben és idő622
