Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül-kasul (Derridán kívül) (tanulmány)
MOLNÁR MIKLÓS másodlagosságból, a beszéd alá szorítottságából. (Jegyezzük meg, hogy a Grammatológia legelső publikált változatában Derrida még destrukciót ír dekonstrukció helyett.) Derrida számára a grammatológiai, azaz dekonstruktív elemzés olyan olvasás, amely nem szöveget védelmez, hanem produkál. (Szálakra bont, olvasatot termel, létrehozza a szöveg textualitását.) A szöveg (irodalmi/fi- lozófiai/pszichikus/antropológiai/stb., szűk és/vagy tág értelemben vett szöveg) nem egyéni produktum: a nyelvhez tartozik, nem holmi „szuverén alkotóhoz”. Midőn a francia nyelvfilozófus megkérdőjelezi magának a nyelvnek az egységét is, radikálisan kinyitja a szöveg textualitását. Szemében a textus: jelenlét és távoliét játéka; az eltörölt jel helye. A textualitás már nemcsak a vizsgálódás „tárgyát” öleli fel, hanem a vizsgálódó „alanyt” is — ily módon eltörlődik az alany és a tárgy közti szabatos megkülönböztetés. Minthogy a grammatológiai elemzés Derrida szerint sohasem érhet véget, mindig újra kell kezdődnie, s mert maga az elemzés is folyamatosan dekonstruálódik, a grammatológia nem válhat „pozitív tudománnyá” — e gondolkodásmód legradikálisabb elemei meggátolják a rendszerré szerveződést. Derrida arra buzdít: úgy használjuk a nyelvet, hogy közben egyszersmind el is töröljük. (Következésképp magának a Grammatológiának is törlés alá kell esnie.) Illetve: a nyelvet sem nem használni, sem nem eltörölni. (Derrida szerint azonban: „A sem/sem, az egyszerre, vagy inkább vagy inkább".) Ismertnek hiposztazált nyelvünk meggörbül és elhajlik, miközben vezérel bennünket. A „törlésjel alatti” írás e torzulás jele (utalva Heidegger- re, „a lét kérdésére”). Derrida szerint Kant óta a filozófia tudatában van annak, hogy felelős saját diskurzusáért — vagyis felelős azért, hogy újra megvizsgálja, amit ismerni vélünk. Éppen ezért olvashatja Derrida Mallarmét „példaszerű költőként”, mert a Kockadobás és a Könyv szerzője az olvasás és az írás minden gesztusát — még egy fölvágatlan lapnak késsel való szétmetszését is — textuális fontossággal ruházta fel. Akárcsak Ezra Pound redukálha- tatlanul grafikai jellegű poétikája, Mallarmé poétikája is a legmélyebb nyugati hagyomány első megszakítása — írja Derrida. 602
