Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Molnár Miklós: Pest-budai levél - "Titkos erők"
gazdagon bedíszletezett ’másvilág’-ba, amit sajnos nagyon sokunk elől általában sikeresen elrekkent az érzékelésre fékeket kényszerítő „kultúra”. Több százados koncentrált elnyomás ellenére is, úgy látszik, bármikor megnyílhatnak bennünk „az érzékelés kapui”, és közelébe kerülhetünk azoknak az élményeknek, melyekről a nagy látnokok - például Plotinosz, Ágoston, Eckhart mester, Avilai Szent Teréz, Al-Halladj, Al-Ghazali, Ramakrishna, Vivenakan- da - beszámoltak. Néhány halálközeli élménytől eltekintve a legtöbb esetleírás „normális” körülményekről szól: a testelhagyások spontán módon jönnek létre (az életnek bizonyos érettsége, a személyiség affinitása szükséges alap- feltétel — a köznapi TTT-re azonban nem lehet „készülni”, mert az mindenestül „kegyelmi ajándék”). Itt nincs szó tehát mesterségesen előidézett állapotokról - Harrisonék a leghatározottabban ellenzik az úgynevezett okkult technikákat, és mindenkit eltanácsolnak a hivatásos látnokoktól, jósnőktől, ku- ruzslóktól, mágusoktól és boszorkányoktól. (Testen kívüli tapasztalatról Szent Pál is beszámol: „... az az ember - hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondani.” Régről eredező hallgatási parancs...) Számos - a jelenséget „racionalizáló” - kutató szerint például a halálközeli élmények kialakulásában a haldokláskor kiválasztódó endorfin hormonnak van döntő szerepe: ez a hormon a központi idegrendszerre hat, csökkenti a fájdalomérzést, és a morfiumhoz hasonlóan hallucinációkat kelthet. (Endorfin: a nem-tudás újabb metaforája...) A TTT-élmények részesei - minden rendű, rangú, korú, fajtájú, foglalkozású, kultúrájú férfiak és nők, valamint gyerekek (sőt állatok!) egybehangzóan állítják, hogy nem hallucináltak, hanem tiszta, világos és éber tudattal valóságot tapasztaltak meg, ahogy Huxley írja: „a tiszta létezés dicsőségét és csodáját”; a vándorlások örök körforgásában megmutatkozó lelkekkel találkoztak, megérintette őket az, amit csakis így nevezhetünk (nem-tudásunk metaforájaként): isteni. A szerzőpáros tartózkodik a bonyolult okfejtésektől. Nem „tudományos” értekezést írtak, hanem dokumentumgyűjteményt állítottak össze. Kommen- táijaik szabatosak, eligazítóak, és nem tolakodnak az esetleírások elé - de személyes érintettségüket sem titkolják. Jók az irodalmi hivatkozások (például Szent Pálra, vagy Robert Burns házasságára). Az esetismertetések frappánsak, remekül vannak egymás mellé montírozva. A könyv élvezetes, szaporán olvasatja magát - remélhetőleg hamarosan magyarul is*. Szerkezete szellős, áttekinthető; a problematikát 21 fejezetre tagolja. A hasonló — mostanában nagy számban megjelenő - művek közül kitűnik pozitív, életcentrikus - konstruktívan de - misztifikáló, a misztikumot jogaiba iktató - látásmódjával. Érzékletesen mutatja be például, hogy a TTT-élmények után az emberek megszabadulnak halálfélelmüktől, s fokozott felelősséggel és szeretettel fordulnak a hozzájuk tartozók felé, ráocsúdva, hogy minden és mindenki „hozzájuk tartozik”. Nem „szenzációs”, hanem tényközlő mű: közli, hogy mindaz, amit csodává idegenítettek és tabusítottak - elemi tény; hogy az a lidércnyomás, amit Ttöznapi valóságnak’ szoktunk titulálni, a megregulázott elme és érzékenység beteg és boldogtalan képzelgése; hogy a „titkos erők” állandóan működnek, és * A Pesti Szalon kiadó tervezi hamaros megjelentetését. 54