Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szörényi László: Fiatal Költözők Ontológiája, avagy szerelem és ellenszerei (novella)

járt, melyről zsugorított emberkoponyák leffegtek. Hatalmas álarcot viselt, testét tollruha borította. A csendőrök rémületükben majdnem elejtették a fegyvert.- Ki maga? És mi folyik itt?! - A pármai színház rendezője vagyok — válaszolt Olasz a maszk mögül -, őrnagy úr látja a sátrat és a rögtönzött színpadot. Az őszi idényre készítem elő színházunk egyik produkcióját nemzetközi társulatommal, de ez a paraszt okvetetlenkedésével megzavarta próbánkat.- Igen? Na jöjjön csak velem - ordította az őrnagy megkönnyebbülten a parasztnak. - Mit képzel maga bunkó! Zavarni meri városunk köztiszteletben álló művészét, aki mindnyájunk kultúrája és a város fölemelkedése, valamint az idegenforgalom növelése érdekében fáradozik! Letartóztatom, és örülhet, ha megússza pénzbüntetéssel!

A csendőrök megbilincselték a parasztot, az autóba tuszkolták és elrobogtak. Olasz nagyot sóhajtva letornázta magát a gólyalábról és visszament aludni a kukoricásba.

Az elkövetkező napok összemosódtak. Nappal futballoztunk, vagy aludtunk. Este tábortüzet raktunk, a zenészekkel vitatkoztunk azon, hogy a tosz- kán tengerparton hol lehet jó halat enni és napozni - bátortalan javaslataimat holmi múzeumok megnézésére kíméletlenül lehurrogták - éjjel a szomszéd városkába hajtottunk, ahol egy ormótlan bástya tövében fagylaltoztunk. Min- denekfelett pedig - éjjel és nappal - ittunk.

Kornél bánata kozmikus méreteket öltött. Nem volt hajlandó felöltözni, amióta in flagranti kapták, ádámosan könyörgött Nessinek, hogy legyen az ő Évája, közben néha lefordult a pádról, de csakhamar feltámadt, engem kért meg, hogy ígérjek akár azonnali házasságot Nessinek az ő nevében - már csak magyarul beszélt, ezért kellett a közvetítő —, de a csalfa óriásnő egyre jobban felöltözött, Kornél hiába kergette a kukoricásba, ott is gyorsabbnak bizonyult.

Érzékeny membránként továbbrezgettem bánatát, az együttes dudásának felesége pezsdítette fel szívemet - zöld papagájtoll himbálózott a fülében -, de az udvarlásnak talán nem a legcélszerűbb módját választottam, mikor leöntöttem egy lavór szappanos vízzel.

Egy idő után elmenekültünk. Nessi Kornél elől Velencébe, én az egész és a morc dudás elől Bécsbe. A vonaton Nessi ősei történetével szórakoztatott: olasz nagyapját karóba húzták a szerbek, magyar nagyapját csak vízbe fojtották.

Kornél bécsi lakásában tanyáztam még kis ideig. Együtt búsultunk egy pesti szociográfussal és egy bécsi fiatal költözővel. Bölcsészkarra járt, kottametszésből élt, de Oroszországból kivándorló zsidóknak akart panziót nyitni. Krúdyról beszélgettünk, azután Berda Józsefről. Elmondtam nekik a költő egy kiadatlan versét, 1945-ből:

A LEVES, MIT TÁLALTAK,

EPÉBEN FŐTT NEKÜNK.

CSAK NE HÁLÁLKODJUNK,

MERT MLÖVÉSZ AZ ESZÜNK.

AZ ÖRDÖG VETT KEGYÉBE,

40