Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Lakner Lajos: A teremtett világ (Tamási Áron regénymodellje) (tanulmány)
lémája mögött e közösségi világ érzelmi-szellemi értékeinek és mindennapi életének, illetve - egyetemesebb összefüggésben - a lét újraegyesítésének vágya húzódik meg, amely mindig az említett értékekkel feltöltődött hős közösségi testbe, „hagyományos formákba” való visszatérésével oldódik meg. Azért fontos hangsúlyozni, hogy elsősorban érzelmi, morális, szellemi értékekről van szó, hogy elkerüljük a szakirodalomban előforduló „reakciós”, „konzervatív” visszavágyódás5 művekből nem igazolható vádját. A kozö(n)sség képes befogadni a hős tudását, de legendásítva, csodaként magyarázva. Ahogy Jégtörő Mátyás mondja: „Mindenféle csodálatos meséket találtak ki rólam.” Tehát természetes örökség volt számára, hogy „létezik képekben, metaforákban, történetekben történő gondolkodás.”6, de tudatosan számot kellett vele vetnie, mint ahogy a realista regénymodellel is, mikor kialakította saját, irodalmi hagyományunkban különös regénymodelljét. Tamási az Élni és írni'1 című írásában hitet tesz az élmény és élet elsődlegessége mellett az írással szemben. Művei alapján úgy tűnik, több jelentést is magába sűrít e szembeállítás. A valódi-igazi és a képzeleti képmás ellentéte mellett észre kell venni az eredendő, érzelmi és a kreált, tudatos, ennek megfelelően a közvetlen azonosulás és a reflexiós távolságtartás, ezzel együtt az egységélmény és különállás ütköztetését is. Sőt poétikai megfelelőjeként azt, hogy Tamási az élmény kifejezésére elégtelennek „érezte” a realista regény „fogásait”. A regényekben kibomló világ jellegét, tágasságát nem „a tapasztalati világ ontológiai szemlélete”8 határozza meg, hanem a mágikus gondolkodás9 törvényei: a közvetlenség, a világ egészenegységének élménye s a mindenhatóság élménye. Itt minden létező, aminek hatása van: a képzeleti alakok, történések éppúgy, mint a tapasztalatiak. (Már most utalnék arra, hogy Tamásinál a művészet létalakító hatásában való hit épp innét eredeztethető.) A műveiből áradó derű és bizalom főleg e világ erősen antropomorf jellegéből következik. Itt, ahol az ismeretek számunkra való és objektív érvényessége teljesen összeolvad, igazán otthon érezheti magát az ember. Az otthon érzetének élményét pedig egyetemessé tágítják a mediátor-típusú hősök, hisz bensőséges és immanens kapcsolatok kialakítására képesek a világ természetes szférája egészén belül. A földi és égi bensőség egymás megfelelőjévé válik. Jól mutatja ezt, hogy a Szűzmáriás királyfiban Mária földi realitássá válik, az Ábelben pedig a szülőföld, az otthoni közösség megtartó ereje transzcendenssé fokozódik. Ilyen értelemben tükörszerű megfelelője egymásnak a világ e két szférája: hol az egyiket látjuk az égi tükörben, hol a másikat a közösségiben. Tamási az ember otthonosságvágyával kapcsolatos igényét az érzelmi és kozmikus bensőség teljességében véli megtalálni. Surgyelán mögül jellemző módon hiányoznak e megtartó erők, sorsa hontalan bolyongás. Mivel a fentebb bemutatott egység világa a hősökben konstituálódik, ezért bennük a nem-racionális szféra a domináns, s többnyire gyermekek vagy a gyermeki nézőponthoz közelítő alakok. Az élmény e rétegének megjelenítésére természetes módon adódtak a népi kultúrában fontos szerepet játszó nem-racionális megismerési módok (népi misztika, hiedelmek, látomások, mondák, babonák stb.), melyek bekapcsolásával igyekezett saját regénymodelljét kialakítani a mesére és a mítoszra alapozva. E megismerési módok az esztétikai alakítás és látás számára szemléletességük révén válnak különösen fontossá, mely képek, metaforák, történetek sokaságában jelenik meg, s a közvetlenség megélésének szinte kizárólagos lehetősége. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Tamási világhoz való viszonya eredendően esztétikai. Nem véletlenül érezték úgy a vele foglalkozó kritikusok, mintha az esztétikum születésének ősforrásánál járnának. E nem-racionális megismerési formák regényekbe való beépülését a művészettel közös kódjuk, az antropomorfizáció is segítette. Sőt az így beépülő preformált jelentésegységeknek jelentős szerepük van a művek antopomorf, személyes jellegének jelentésessé tételében, domináns elemmé formálásában. E világ karakterének megítélése, a művek népművészethez hasonló gesztusjellegének megértése szempontjából talán a leglényegesebb, hogy a szavak közvetlenül 460
