Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Dušan Dušek: A céllövölde (Varga Imre fordítása)
DUSÁN DUŐEK A céllövölde A lövöldéről álmodtam. Álldogáltam a hosszú sorban, vártam soromra, s többiek is lőni szerettek volna és ők is vártak a sorukra. Légpuska csak egy volt. A szabályzat szerint mindenki csak egyszer lőhetett. Lövése vagy talált vagy sem: aki elhibázta, be kellett állnia a papírrózsák közé, hogy aki soros, mögötte állt, meglőhesse a fején kívül bármelyik testrészén. A sörétek aprók voltak, fütyültek, csíptek, mert én soha sem találtam célba, engem viszont mindig elért a lövés. Telisded volt a testem kék foltokkal - mindenütt ahová belefúródtak az ólomsörétek. A krómozott cigarettásdobozt vettem célba, de megint elhibáztam. Egyetlen mondatot ismételgettem: A nyálkás csiganyom: csigabetű. A puskát megtöltő hölgy mély ruhakivágásába látok. Váratlanul, de finoman kiemelte a mellét és ráírta bimbójával nevét a párás tükörre. Izabella... Rádöbbentem, hogy ö az én végzetem immár. Nem tudtam elmenni sem. Ekkor került épp sorra a mézeskalácsos; a pénzéért akart valami különlegességet, félretette a légpuskát és egy vágott csövű sörétest húzott elő; a kibicek elnémultak, a papírrózsák lehullottak a földre. Egy szem sörét nem csapódott belém. Izabellának tigrisszeme volt. Egy dalocskával múlattam az időt, amire jövendő sógorom tanított. A címe: A só nagyobb kincs az aranynál, és így kezdődött: Héj, fogak, héj fogak, zöld fogak, romlott fogzománc... Izabella iránti szerelmem betöltött egészen. Reggelente apró gumiszálon függő majmokkal bíbelődtem. A fényképezőgépben hangyák laktak. Nem unatkoztam semmiképp. Lőttek rám, s én azt figyeltem, jól irányozzák-e a célgömböt. A lövés pillanatában a sor eleje és vége egybekapcsolódott. Némi idő elteltével már semmit sem éreztem. Izabella könyökre dűlve aludt, a szél játszott tangóharmonikáján, a hosszú ősz végére járt. Fogyott a sor. Mindenkinek volt egy lövése. 446
