Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 5. szám - Cselényi László: Acetilén ágyak (szöveg)
talpad bizsergése édesanya-törtek mely áldott vagy te hogy lassan megöregszem szemérem ólompénz gurult pattog a táj a hómezők szeretni fájni játszani ezernyi tücsök húzta a pity ókos időben s a példakép csak ők ciklámen-tengerek szemérem-ólompénz gurult micsoda erő micsoda és dühöng a szél küszködik nagy folyammá-izmosodik háború feneketlensége népek közlekedési útja s fénnyel árasztja a világot egymással mint két összemart akar agy immár annyi hol a gyorsvonat hová ha érkezik s maradok immár talán mindörökre márminthogy neki a felesége lenni láttam még egyszer huszonöt év múltán elképzelvén hogy úgy kerültem vissza lehet hogyha innen elkerülök talán hiába minden átok akarat a gyorsvonat hová ha érkezik készteti őket vár soha halálra csókolt szerető ezért tán nem kár versekért a világ csak híd menj át rajta de ne építs rajta házat odadobni az ifjúságot múlt és jövő és dúl a harc süvít a sors keretezi a töviskes olda láng fölött bánatokkal vagyok idekötözve hamarább megszokom nem tudom hogy mikor mintha közben körüljárván a földet láttam volna mindazt amit reméltem látlak újra mikor különben megírom immár csak véletek lehet szabad a töviskes olda láng fölött akkor te már elmentél hazulról mondta tovább újabb körök lobognak a terek fódetlen ölek szurok-szivek mert dúl a harc pezseg a világ sistereg s az ember nem lehet didergő kisdedek ködevő sínek az út fehéren nem elég a föld már nem elég a holdas mindörökké fogva volt veszedelemmel az ég mihaszna könnyei hulláma mégsem melegít a hős nagyok a szenvedők mikor egymásra leltek sivalkodtak az aknák akik keresztjük vinni nem áll senki a ködben az ég mihaszna könnyei sosem látta többé ideje elmennem a vénusz a terek millióm virágja körömsárga anyaméh-burok képmása aki csak nézi a pusztulást tűrvén hogy rászakad fejére dől a ház ködevő szurok hegedű-csörte költők kánaánja a napfényes borzas egyéb dolgaimhoz ecetfa borítja megmaradt ének elpirult hol van a nyár és hol a hit nem röstelltek a kínokat s ők álltak mint a szobrok a meglódult időben győzők a gáttörők éltető melege megmaradt ének elpirult amikor először gyalog míg el nem dől véglegesen pusztító tüzek árvizek csipkebokor-férfikor 441
