Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)

el. Mert a vallás minden agónia között kétségtelenül a legünnepélyesebb. Ezt mindenki tudja még akkor is, ha ellene kézzel, lábbal, papi sereggel és ezer évig hadakozik. Az az ember, aki Jézus halálát úgy érti meg, hogy a gonosz Channan megölte őt, de talán meg lehetett volna menteni, az egyszerűen komikussá válik. Nem! Jézus halálával megmutatta, hogy az áldozat a jó követelte szükségszerű rossz (le sacrifice est le mai nécessaire au bien). A szükségszerű rossz, ami az áldozatban van, még csak el sem éri a végtelen jót. Mindaz a hülye, komisz, aljas, piszkos borzalom, ami századunkban oly virulens, életünk alapvető szépségét, nagyságát és jóságát még csak meg se tudja érinteni, sőt azt hallatlan módon felerősíti és feltüzeli. Az ember pedig mindezt nem akkor érti meg, ha valamely bármilyen publik világszemléleti tour d’ivoire-ba, vagy harmadosztályú váróterembe elzárkózik, hanem ha az egészet a maga teljességében minden fenntartás nélkül megérti és birtokba veszi és a valóság teljessége számára kinyílik. Ha megvalósul benne a minden ember mélyén élő teljes ember, az óceáni érzület.

Az ellen persze, hogy a religiózusok a kereszténységről és az evangéliumokról vallott felfogásomat ne tekintsék blaszfémiának, semmit sem tehetek. Az ellen sem óhajtok szót emelni, hogy valamely súlyos világszemlélettel terhelt agonizáló azt mondja: mindez kérem paradox bolondság, amiért ezeréves hazugságainkat nem érdemes megbolygatni. A keresztény vallást holttá nyilvánítottuk és ezzel pont. Most ne jöjjenek azzal, hogy a kereszténység nem vallás és így akarják megmenteni.

Ezekkel az emberekkel nem állok szóba, mert ezek humortalanok. Ezek az emberek semmit, de semmit abból, amit a fehér humorról és az evangélium ragyogásáról mondtam, nem értenek és nem látják sem Jézus mosolyát, sem az általa felszabadult emberi lélek forró azúr tisztaságát, amit én derűnek hívok. De főként nem látják és nem érzik, ez az egyetlen kulcs ahhoz, hogy az ember a valóságot a maga teljes egészében megérthesse, lemérhesse és hiánytalanul birtokba vegye. Powys a humort az egyetemes ötödik evangéliumnak nevezi. Tökéletesen igaza van. Egyetlen magatartás van, amely bennünket szabaddá tesz és így a valóságot csorbítatlanul kezünkbe adja s ez a derű, - a derűvel pedig igazán és el veszthetetlenül az ajándékozott meg bennünket, aki megmutatta saját életén, hogy a halál és a szenvedés is ennek a tündöklő jónak csak szükségszerű rossza, vagyis Jézus. Életünk a század borzalmaival erre a felismerésre nemcsak lehetőséget nyújtott, hanem a magam részéről szólva, engem ennek belátására egyenesen kényszerített. Én, kérem, az egészre tartok igényt. Az egész világra és az egész létre és az egész korra. Semmit sem vagyok hajlandó visszautasítani. Semmit sem akarok elszalasztani abból, ami van. S amikor kerestem azt a magatartást, amely minden meggyőződésen és világszemléleten túl az egészet nekem nyújtja, megtaláltam a derűt, és megtaláltam ezt a derűt ott, ahol a legkevésbé vártam, az evangéliumokban, találkoztam Jézus mosolyával és megértettem mi a békesség Örömhíre.

Magától értetődik, hogy ebből nem óhajtok világszemléletet csinálni és azon melegében publik magatartássá átalakítani. Álláspontom az, hogy csak semmi ünnepélyesség! Csak semmi pedagógia! Ez nekem privát érzületem és megkockáztatom azt a kijelentést, hogy ez nem is lehet más, csak privát érzület, amit nem óhajtok, mint SS magatartást örökkévalósítani.

397