Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz II. (esszé)

enshez. Ezt a műveletet hívják analízisnek. Mindenkinek ajánlom, hogy figyeljen meg egy ilyen analizáltad Ha az incesztus természetes állapotában mamlasz volt és dadogott, már két ember társaságában lámpalázzal küzdött és mondatait csak kivételes esetekben tudta befejezni, akkor most az analízis után pimaszul vigyorog, mikor beszél száját füléig húzza, bizalmaskodik, fölényesen viccel. Ha férfi, a nőnek ß második percben ajánlatot tesz, ha nő, hálószobatitkait kezdi mesélni. Hogy felszabadultságát jellemezze nem is jár, hanem ugrál. Nem éppen szemtelen, de ha ilyen embert látok, attól félek, hogy gátlástalanságának igazolására mindjárt a szoba közepére áll és ott fogja elvégezni szükségletét. Nyelvet öltöget és horkoló hangokat ad, szájával utánozza az erotikus aktus zöngéit, csámcsog, fütyül, lábát felrakja az asztalra, orrát piszkálja és a hasát vakarja. Ha pedig valaki minderre a fejét csóválja, elképzelhetetlen fölénnyel kijelenti, hogy őt kianalizálták és nem szabad csodálkozni azon, ha az ostoba illemgátlások alól felszabadult.

Az analitikus, feltéve ha maga is nem analizált, vagyis ha maradt még benne valami természetes szégyenérzet (incesztus), persze gondolkodni kezd. Nagyon jól tudja, hogy az ő kis analizáltja nem saját szakállára garázdálkodik, hanem az egész disznóságot reá hárítja vissza, hiszen ő a papa, a Laokoon és a kis analizáltnak minden ízléstelen és még inkább ízléstelen és még ennél is inkább ízléstelen csínye mögött, mint iniciátor ő áll. Mert ha az illetőt meghagyta volna természetes állapotában, egyszerű félhülye lenne. Most azonban elvette félhülyeségéről való világos tudatát és az emberiségre szabadította. Értsük meg. A kis analizált nem változott. Pontosan abban az incesztusban él, mint azelőtt és pontosan olyan ügyefogyott mamlasz és nehézfelfogású és irritált és debil lény. Az analízis azonban a debilitást átértékelte benne s amit ezelőtt elrejtett, azzal most elkezd hencegni. Ezt hívják ma gátlástalanságnak. Ezért a gátlástalanságért az analitikus felel. Ezt a felelősséget azonban eddig még senkinek sem sikerült kianalizálni.

A magam részéről a kis analizáltak számának szaporodásától a dolgok valóságához való visszatérést várok, egyfajta szigorú realizmust és exaktsá- got. Számolok azzal, hogy egy idő múlva a számsort nem úgy fogják tanítani, hogy egy-kettő-három-négy, hanem meg fogják jelölni a számok sexusát. Az egyes lesz az Apuka, a kettes a Mamuka, a hármas a Nagyságos úr, a négyes a Nagyságos asszony, az ötös a János bátyám, a hatos a Piroska húgom, a hetes a Jancsi, a nyolcas a Piri és így tovább. Az analitikus és az ő kis analizáltjai nem fognak tűrni a világban sexualisan indiferens dolgokat, mert az analízis következményeképpen olyan bőszüit sexusszenvedélyben élnek, hogy a világot csak erotikus terminusokban fogják tudni megérteni. Az absztrakt gondolkodás e bukásának persze már jó előre örülök és látom az időt, ha valaki csendes patience-órájában kártyáit rakja, azt mondják róla: Nézd, hogy onanizál, — ha pedig casinót játszik, azt fogják tanácsolni, ugyan feküdjenek inkább ágyba.

Azt persze, hogy a pszichoanalitikus ál- és pótkísértetei a valódi történeti kísérteteket mennyire fogják tudni helyettesíteni, még nem tudnám megmondani. Azt se tudom, hogy a pszichológiának, mint életszurrogátumnak, vagyis mint világszemléletnek, más szóval, mint védelmi mechanizmusnak milyen jelentősége lesz. Az azonban már most is kétségtelen, hogy mialatt a hegelizmus Channant, a planktont, a qualmikiánust, a fürge huncutot, az

388