Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége IV. (tanulmány)

2. Ugyancsak Kubinyi A. figyelmeztetett Szegfű László egy könyvismertetésére. Az ismertetés Gestára vonatkozó megjegyzéseit egészében idézem: „kódex írásképe IV. Béla kancelláriájára utal; a diplomatikai és terminológiai érvek jelentős hányada - statisztikai összevetések nélkül is úgy tűnik - megáll a XIII. század második felében; a kunok szerepeltetése (a hunok elhallgatása mellett) célzatos lehet; a Moglout genus érdekképviselet szemét szúró; a Szentlélek kiemelt szerepeltetése a kolduló rendekre jellemző, s csak III. Endre törvényeiben jő elő hasonlóképpen (Enchiridion, 191-192); a sztyeppi vándorlás útvonala Julianus előtt így áligha lehetett ismert; a honfoglalás eseménysora néhol kísértetiesen egyezik a tatárjáráséval stb. A teljes okleveles anyag felhasználása nélkül is feltűnt, hogy ez idő tájt megszaporodnak az »effusione sanguinum« küzdő vitézek, a határozatokat »habito consilio« hozzák, ellenségeink »in Hungáriám manu valida in troverunt« etc. (Szentpétery Imre: Középkori oki. szöv. 50-53). Az ún. kun-törvények kapcsán feltételezhető, hogy a »septem generationes Comanorum«, valamint az »omnes domini et nobiles ... ac populi« hierarchiája (Enchiridion 178-183) mintát adhatott P. mester számára a honfoglaló magyarság társadalomképének megformálásához. IV. Béla és V. István ifjabb király 1266. márciusi egyezségét »principales persone« szavatolták, de ezek még nem föurak, hanem tényleges uralkodó dinasztiák tagjai (ÁUO 3, 128). Az ország hatalmasai csak IV. Béla halála után (akinek egyik oklevelére IV. László többször is így hivatkozik: »privilégium avi nostri regis Bele bone memorie« — PCD 5: 2, 249) szemtelenednek el annyira, hogy pl. büntetlenül lekaszabolták a királyi család egyik salját, megverték, fogságra vetették az uralkodót stb. Felhívtam a figyelmet egy csodálatos anathemára is, amelyet 1269-ben Michael filius Petri de genere Chak számára kiadott oklevélben, feltehetőleg a szentmise lépcsőimájának közgyónása felhasználásával fogalmaztak meg, Itt együtt szerepelnek az anonymusi »sancti reges et duces« - István, Imre, László és Erzsébet - is. (FCD 4: 3, 493) És még sorolhatnám az érveket. De miért hozakodom ezzel itt ismét elő? Azért, mert időközben egy ifjú Anonymus-kutató, Juhász Erzsébet - Karácsonyi Béla tanítványa - elkövette az említett »fáradságos munka újbóli elvégzését«, a gesta IV. Béla és IV. László okleveleinek teljes összevetését, és arra a megállapításra jutott, hogy az eddig felhozott érvek alapján IV. Béla nem zárható ki a számításba vehető »jó emlékű Bélák« sorából.” (Irodalomtörténet 1987-88. 330).

Ehhez talán különösebb kommentár sem kellene. A lényegben egyetértünk, részletekben sokszor nem. Szegfű korábbi munkáit egyébként ismertem, de részben némely bizonytalansági tényezők miatt nem idéztem. Azt hiszem viszont, hogy Juhász E. általa említett munkáját mindenképpen érdemes lenne megjelentetni.

3. Legújabban Szovák K. egy dolgozatában (ezt szívességéből ismerhetem) Anonymust a III. Béla-kori Pál erdélyi püspökkel gondolja azonosítani. E Pál többször szerepelt Anonymus-jelöltként a XIX. században, de gyorsan le is mondtak róla, mert 1188 után nincs rá adat, így nem lehetett III. Béla halála után a Gesta írója. Eme nehézségeket dolgozatunk is eltünteti, hiszen a Gesta szerzője akármelyik Béla, illetve akármelyik magyar király lehetett, de nem is szükséges, hogy bármelyik királyunk jegyzője legyen, így aztán Szovák feltevése legalábbis meggondolkoztató. Ugyanis III. Béla egy 1177 körüli oklevélben nála, mint „Magyarországot szerencsésen és békében kormányzó király” szerepel („rege Béla tertio regnum Ungarie feliciter et pacifice gubemante” RegArp. 128, PRTI. 605, nr. 17). Márpedig a Gestában azt olvashatjuk, hogy „Tuhutum ... terram illám obtinuitpacifice et feliciter' (SRH I. 68), azaz: „tuhutum ... azt a földet békével és szerencsésen birtokolta”. Mivel a határozópáros egyetlen más esetben sem fordul elő középkori irodalmunkban, Szovák azonosítása figyelemreméltó. A kifejezést végül is két szerző használja: Anonymus és Pál erdélyi püspök, aki akkor még persze prépost és királyi jegyző. Mivel azonban felsorolt adataink a III. Béla-kori keltezést kizárják, ezt a párhuzamot nyilván nem úgy kell magyaráznunk, ahogy Szovák teszi.

374