Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége IV. (tanulmány)
elemzője sem tudta kizárni — aztán azt, hogy taníthatott valahol, ha a „scholari studio” Csóka-féle értelmezését fogadjuk el. Nem lehet pontosan ítélni arról, hogy egyéb közlései mit segíthetnek. Itt mindenekelőtt a P. dictus magister kifejezés az, amivel nehézségeink támadnak. Használhatjuk-e egyáltalán valamire a P. rövidítést? Hiszen ha szerzőnk rejteni akarja magát, akkor e névrövidítésen keresztül sem megközelíthető, s N. barátjáról már nem is kell szólnunk. Ha N. létezésében kétségeink is lehetnek, azért nem mernénk komolyan gondolni, hogy szerzőnk még nevének kezdőbetűje helyett is mást írt volna. Mindenesetre az alább következők csak feltételezések, mert hiszen szükségeltetik hozzájuk, hogy P. valóban P. legyen. A XIII. század hetvenes éveiben három olyan főpapot ismerünk, akinek a neve P-vel kezdődik. Két Pétert. Egyikük, Monoszló Péter 1270-1307 között erdélyi püspök. Másikuk, Héder-nembeli Péter 1275-1289 között veszprémi püspök. Ezt a Pétert azonban azonnal ki is zárhatjuk az esetleges jelöltek közül, hiszen annak a Kőszegi Nagy Henriknek a fia, akiről feltehető, hogy 1272 kora őszén olyan törekvései voltak, amelyekkel szemben a Gesta íródott, mint korábban láthattuk. Nehezen lehetne feltételezhető a Iienrik-fiak egyikénél, hogy apjával szembefordul - legalábbis ebben az időben - másrészt ezt a Pétert meglehetősen erőszakos embernek ismerjük meg. Először 1275. május 30-án szerepel, mint veszprémi választott püspök (RegArp. 2601), de június 4-én már „electus et confirmatus” (RegArp. 2602), tehát püspökségében ez idő tájt erősítették meg. 1277-78-ban az esztergomi érseki székre pályázik (MStrig. II. 65-6), ennek elnyerése azonban nem sikerül neki. 1284-ben Miklós és Henrik testvéreivel megtámadja és elfoglalja Pécset (Karácsonyi János: A magyar nemzetségek i. m. II. 151). 1289-ben Albert osztrák herceg ellen fölkelésre hívja a Veszprém környéki nemeseket, ekkor ez^k' egyike megöli (Szabó Károly: Kun László i. m. 165, Pauler Gyula: A magyar nemzet története i. m. II. 405). A gonosz Péter püspök „ki hajlandóbb volt a rosszra, mint a jóra, testvérének társa volt rablásban, pusztításban, isteni büntetésképp, amily gonoszul élt, oly gyalázatosán veszett el” (MGH SS IX. 715). Alig hihető, hogy Héder-nembeli Péter kapcsolatba lenne hozható a Gesta moralizáló szerzőjével, mint ahogy magasabb műveltségére, esetleges kancelláriai szolgálatára sincs adatunk. Kizárják ezt egyébként kronológiai okok is, a Gesta 1272-73-ban íródott, Péter pedig csak 1275-től veszprémi püspök, ez előtt tehát aligha tekinthetné magát egy „venrabilis vir” fölött állónak. Más a helyzet Monoszló Péter erdélyi püspök esetében. 1266-1270 között István ifjabb király alkancellárja (Fejérpataky László: A királyi kancellária i. m. 119), mint ilyen a magisteri címet is viseli (RegArp. 1854 stb.), 1270-ben, még alkancellárként gyulafehérvári választott prépost (RegArp. 1914), de már 1270. jún. 13-án erdélyi püspök (RegArp. 1928) egészen 1307-ig (Karácsonyi János: i. m. II. 381). Erdélyi püspökként megkísérli kiterjeszteni fennhatóságát a szászokra is, s amikor ezek ellenállnak, kivégezteti Alardus vízaknai comest. A szászok Alardus fia Gaan vezetésével 1277. február 21-én Gyulafehérvárra törnek, folégetik a székesegyházat, öldökölnek és rabolnak (Szabó Károly: Kun László i. m. 42-3, Pauler Gyula: A magyar nemzet története i. m. II. 328 stb.). Csak egy hamis oklevél szól arról, hogy 1289 előtt elfogatta Kun László rokonát, Arbuzt két unokájával, valamint az erdélyi vajdát, Moiust (RegArp. 3529). Az esemény mindenesetre nem lehet független a nyolcvanas évek végének belharcaitól, ebben a király és a klérus ellenséges viszonyától (Szabó Károly: Kun László i. m. 151., Pauler Gyula: A magyar nemzet története i. m. II. 398), 1298-99-ben a Károly Róbertét támogató esztergomi választott érsek, Gergellyel szemben III. Endre oldalán áll, s ennek érdekében hathatósan tevékenykedik (Pauler Gyula: i. h. 464 kk). Monoszló Péter annak az Egyednek és Gergelynek a testvére, akik V. István halála után megrohanják Erzsébet királyné házát (Karácsonyi János: i. h. 377 kk), majd sikertelen kísérletük után Ottokárhoz menekülnek. Kun Erzsébetet azonban éppen az a Csák-nembeli Péterfia Domokos védelmezte, akinek Mihály testvére később a 363
