Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A Lipótváros görbe tükre (Ambrus Zoltán dialógusregényei - Berzsenyi báró és családja; A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye; A Berzsenyi-dinasztia) (tanulmány)
kötődik leginkább a korhoz és a napi aktualitásokhoz,40 szóba hozván az angol-búr háborút, a népszámlálást, a választási visszaéléseket, az iparpártolást, a könyvkiadást, a nyelvvédelmet s még ezernyi mást. E kötet áll a legtöbb - szám szerint negyvenhat - jelenetből, itt a legrövidebbek az epizódok, itt lép fel a legtöbb szereplő, s itt a legnagyobb az értékhullámzás. Ambrus olykor fáradt és invenciótlan, némelykor ismétli önmagát (a XXXIX. rész pl. a IX. kiegészítésének, változatának tűnik föl), ámde igaza volt a kortárs irodalomtörténésznek, Szinnyei Ferencnek: „Az ilyen dolgok bizonyos egyszínűségtől és egyhangúságtól sohasem lehetnek mentek, hiszen végre is egy témáról játszott variációk.”41 A könyv első négyedében jobbára szürke, keveset mondó jelenetek követik egymást (túl sokszor ád az élcelődésre alkalmat bennük Berzsenyi lóimádata és turfmániája), majd az író hirtelen felizzik, s remek, vérbő szatírákat soijáztat, hogy az újabb, laposabb és érdektelenebb epizódlánc után az utolsó dialógusok megint sisteregjenek. A hatáskeltés, a minél harsányabb nyelvi komikum megteremtése érdekében Ambrus olykor a szélsőséges, nem feltétlenül magasrendű eszközök használatától sem óvakodik, viszont szó sincs arról, hogy erőltetett „hülyeségek” garmadáját adná hősei szájába.““ Torzít, elrajzol csupán, miként a karikatúra műfaja követeli, egyebek közt az idegen szavak, magyartalan kifejezések túlhalmozásával avagy az élclapokba illő nevek özönével.43 Túl a korábban már említetteken, két jelenet (a XXV. és a XLIII.) külön is érdekes számunkra. Előbbi - „Gépkocsizás után” a címe - azért, mert kiderül belőle, mint vélekedett Ambrus a kor szenzációjáról, az automobilról s a száguldás divatjáról (heves rosszallását a trilógia utolsó kötete megismétli), utóbbi meg - „Berzsenyiék fölébrednek” címmel - azért, mert (Szedlacsek Vencel néven) színre lép benne a századforduló karizmatikus hitszónoka, a „szecessziós pap”, Prohászka Ottokár. Nevén, elokvenciáján, szuggesz- tivitásán kívül az „ecclesia militans”, valamint Schopenhauer és Nietzsche emlegetése teszi bizonyossá személyét,44 s mivel a báróékat lenyűgözi a prófétikus hevületű előadó, tudhatjuk: a szkeptikus író csöndesen fanyalog. 2. A Berzsenyi-leányok tizenkét vőlegénye: feltehető, de nem bizonyítható, hogy e történetek születéséhez hozzájárult Herczeg Ferenc is, a maga nagy sikerű Gyur- kovics-lányaival. Ambrus már a Giroflé és Girofla írásakor vetélkedett egy kissé az alkotótárssal45 - miért ne cselekedett volna így ezúttal is? Csakhogy nála minden a visszájára fordul: a Gyurkovics-lányok rendre s könnyűszerrel féijhez mennek, velük szemben a Berzsenyi-nővéreknek épp az a végzet jut osztályrészül, hogy tizenkét vőlegény után is pártában maradnak. Blanka hét, Elza pedig öt jelölttel vall fiaskót. E különös fejlemény halk előjátéka a trilógia első kötetében lezajlik. A két leánynak már akkor számos - hozományra áhítozó - udvarlója akad, több epizód tanúsága szerint Elza jegyben is jár Telegdy Miklóssal, ám a tervezett frigy füstbe megy. Ami viszont csupán mellékszólam volt amott, egyetlen, minden mást háttérbe szorító dallammá lesz emitt. A nővérek, űzetve egyaránt ösztöneiktől, a múló időtől s a társadalmi konvencióktól, új s új.kísérleteket tesznek a férjszerzésre. Noha tudják, mily szűk mozgástérben, mily keserves kelepcében vannak („áron”, „rangon” alul nemigen kelhetnek el, millióik pedig a szédelgők, a szerencsevadászok légióit vonzzák), egy darabig nem akarnak megalkudni. Vágyják a nagy, a viszonzott, sznobizmusuknak, lila ábrándjaiknak is megfelelő szerelmet, az izgalmas férfit (kivált Blankára jellemző ez, mert Elzában eleve jóval több a szkepszis, a józan számítás), s csak utóbb, néhány keserves csalódás után érnék be a szürke, becsületes, már-már üzleti szemléletű, az érzelmeket mellőző házassági szerződéssel. Hasztalan minden próbálkozás. A kiszemelt vagy önként jelentkező vőlegény hol túl magas, hol elfogadhatatlanul alacsony társadalmi állású, hol nemzetközi szélhámos, hol „faja”, hol vallása, hol foglalkozása, hol züllöttsége, hol léha erkölcse okán alkalmatlan, hol a véletlen (egy váratlan örökség avagy az anyagi csőd) szól közbe, hol a báró önkénye, hol a férfi áll odébb, hol a lányok adják ki az útját. Boldog vég nincs, egyszer sem lehet, ezt sugallta már a kötet címe is. Csak a hit lankad, a remény lohad Blankában és Elzában, helyükre 351
