Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Martos Gábor: "Ez a társaság úgy viselkedett, mintha a hátizsákjában volna a marsallbot" (Beszélgetés Szőcs Gézával) (interjú)
filozófiai, politikai érdeklődése és tájékozottsága egyaránt kiemelkedő legyen, ilyen nincs sehol; mert nincs rá igény. És nem kell ezt úgy érteni, mintha bármelyikünk a felsorolt szellemtudományoknak profi ismerője lett volna, nem erről van szó természetesen - egyikünk sem lett volna képes egy profi történésszel vagy pszichológussal egyenrangúként értekezni valamely témáról -, de az, hogy az érdeklődésünk a szellemi égtájak minden iránya felé kiterjedt, valamint az, hogy nem hagytuk magunkat sem megvásárolni, sem megfélemlíteni; az, hogy a humor, a játékosság, az összeszokás egy olyan szubkultúrát és metakommunikációs világot hozott létre, ahol jelzésekből is pontosan értette egymást öt-tíz ember; ez valami olyan rendkívüli, ez az összetartozásnak, és - mondom - az önértékelésnek, és az ebből fakadó magabiztosságnak olyan tartalékait képezte, amelyek elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy később ezeket az embereket - vagy ezeknek az embereknek egy részét - olyan hatalmas töltéssel indítsa el egy mások számára járhatatlannak tűnő és nagyon messze ívelő pályán. Ennek a magyarázatát nyilvánvalóan nem érti az, aki nem élt benne ebben, és nem tudta azt, hogy ezek a fiúk és lányok úgy jámak-kelnek, hogy - visszatérek ennek az eszmefuttatásnak az elejéhez - a marsallbot ott van a hátizsákjukban, vagy a zsebükben. Ezt a marsallbotot nem is nagyon volt hajlandó - azt hiszem - figyelembe venni az a kultúra, amit ti annak idején Egyed Péterrel - ugyan hangsúlyozottan csak munkaterminusként - „felnőtt” kultúrának hívtatok; hiszen ha az ember megfigyeli a korabeli sajtót, a ti megjelent köteteitekről jóformán csak olyan recenziót, kritikát olvashat, amit ti magatok írtatok egymásról. Ez is ennek a szűk, egymásra figyelő körnek volt a ... — hogy mondjam — szükségszerűsége, hogy nektek magatoknak kellett magatokat kritizálnotok is; mert a felnőtt kultúra, tehát az idősebb kritikusok, írók nemigen figyeltek rátok? Azt hiszem, itt inkább az történhetett, hogy az önmagukat egymást követő hullámokban érvényesítő nemzedékek olyan esztétikai és szellemi normákat dolgoztak ki maguknak, amelyek sztereotípiává lettek, és képtelenek voltak abból kilépni; képtelenek voltak mást is komolyan venni. író-gyerekek játszadozásának tekintették azt, hogy valaki „madárnyelven” szólalt meg; mert Tamás Gazsi írt egy esszét, aminek olvastán a kritikusok belevörösödtek az első három mondatba, annyi számukra ismeretlen név, fogalom, képzelet és asszociáció volt ott összezsúfolva; még mondhatnék ilyen példákat, de gondolom így is érzed, hogy miről van szó. Volt ellenünk egy vád - az egyébként nagyon bölcs, megértő, és később nagyon szolidáris -, Bajor Andor írta le A herbertizmus jelentkezéséről és ennek veszélyéről szóló írásban. Herbert - azt hiszem - Herbert von Bismarck volt, tehát a nagy kancellár törpe fia. Bajort idegesítette, hogy itt nagyon sok író- és értelmiségi-gyerek bukkan fel; ö biztos azt tartotta volna egészségesnek - hogy egyfajta belterjességet kiküszöböljön -, ha nem írók, költők, történészek, egyetemi tanárok csemetéiből nő fel az új értelmiségi elit, hanem máshonnan. Ez nagyon furcsa, mert itt arról is van szó, hogy tulajdonképpen az apák nem vettek tudomást a saját gyerekeikről - a szónak gyakran familiáris értelmében is apákról van szó -, nem tartották őket képesnek - az intellektuális... a hangsúlyozott intellektuális igény miatt - arra, hogy lehatoljanak..., hogy áthatoljanak a tömegeken. Valamiféle hasznossági elv alapján gondolkozhattak talán; azt gondolták, hogy ez öncélú, ami itt történik, hogy ezt az irodalmat nem képes fogyasztani az erdélyi magyarság; ennek semmilyen haszna, finalitása nincs, tehát hagyjuk meg kuriózumnak; tűrjük meg az Echinox vagy a Fellegvár oldalain - ha megtűijük -, ékelődhetünk rajta, gúnyolódhatunk vele, de semmiképpen nem tekinthetjük egyenrangú partnernek, olyan faktornak, amely az erdélyi magyarság szellemi háztartásán belül komoly tétel lenne. De azért - gondolom - az nem csak generációs probléma volt, hogy nektek meg kellett vívni - a szó szoros értelmében - a szüléitekkel azért, hogy azokat a pozíciókat 336
