Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Hamvas Béla: Óda a huszadik századhoz (esszé)
HAMVAS BÉLA Oda a huszadik századhoz Kísértetek A közös félreértések területén, amelyet tévedésből társadalomnak hívnak, újabban sajátságos kísértetek járnak. A kísértetekről mindnyájan, akik a fizikát csak egy kicsit ismerjük, tudjuk, hogy a legreálisabb lények, még az álmoknál is sokkalta reálisabbak. Mindnyájunk közös sorsa, hogy előbb tudjuk, mit fogunk látni, s csak aztán látunk. E ténybe sajnos, bele kell nyugodnunk. Varázslat ez az egész nagy világ, mondjak a régi bölcsek, de nem idegenek reánk kényszerített varázslata, hanem saját magunké. A kísértetek a mi kísérteteink. Mi vagyunk azok, akik előre tudjuk, hogy látni fogjuk őket és íme nem szabad csodálkozni, ha itt vannak. Eltek emberek, akik azt is tanították, hogy ezeket az álmoknál is reálisabb kísérteteket, ezeket a magunk varázslatait azért tudjuk előbb, mielőtt látjuk őket, mert ezek mi vagyunk, mi saját magunk. Én most itt a kísértetek elűzésére nem vállalkozhatom. Nem tehetem ezt több okból. Mindenekelőtt azért, mert senki más helyett kísértetet nem űzhet, ahogy senki más helyett nem álmodhat. Ez szigorúan az át nem ruházható dolgok közé tartozik. Az egyetlen, amit mások érdekében tehetnék, hogy kezükbe adom az eszközt, amellyel kísérteteit mindenki saját maga, ha neki is úgy tetszik, elűzheti. Ha nem, ám legyen, éljen velük tovább. Senkit sem kényszeríthetek, annál kevésbé, mert erre semmi módom nincs, de ha lenne is, akkor se venném igénybe. Nemcsak azért, mert mindenkinek szabad álmodozási jogát tisztelem. Tudom, vagy legalábbis tudni vélem, hogy az ember józan gondolatait bármikor szívesen feladja, őrültségéhez azonban következetesen mindig ragaszkodni fog. Különös, hogy így van, de így van. Az egyetlen mód az emberek között békésen élni, hogy az őrültségre való jogukat tiszteletben tartom. Teszem pedig ezt ezúttal azért is, mert senki őrültségét a magaméra kijavítani nem kívánom, tudva, hogy ez az őrültségek őrültsége lenne. Az eljárás egyébként kellő önbecsülésem hiányát is jelentené, mint ahogy jelenti is mindenkinél, aki a maga őrültségét a másénál többre tartja, hiszen magamat csak oly mértékben becsülhetem, amennyire mást becsülök és fordítva. Azzal, ha más jogát az őrültséghez kétségbevonnám, komolytalanná tenném a magam jogát a józanságra. Persze az eddigi szavakból úgy látszott, mintha a háttérben valaki nevetne. Már most, elég korán, mindenkit figyelmeztetek arra, hogy aki a háttérben nevet, az ő saját maga. Ő maga az, aki álmodik, aki a kísérteteket látja, aki varázsol, aki nevet. És még nyomatékosabban figyelmeztetek mindenkit arra, hogy ez a háttérben opalizáló nevetés az egyetlen eszköz, amit 289
