Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Varga Imre: Újabb följegyzések az Álmoskönyvből (kisprózák)
ejtek egy falatot, máris besurran az ágy alá, egér kapta föl, az éjjeli szekrények irányába is nekiiramodnak egy-egy ételdarabbal. Barna kordnadrágom szárán egerek kapaszkodnak föl, egyre följebb kaparásznak, karmolásznak, már combomnál, csípőmnél. Csapkodom erősen, ahol érzem őket, rázom a lábamat rémülten, rugdalózok. Egérvér üt át a nadrágomon, nehezen sikerül magamról lecibálnom, mint az égő ruhát. Nézem a bőröm, nem haraptak-e meg. Egy-két döglött állat lehull, mintha nem is valódi lenne, hanem posztóból készült játék. Nézd meg jól, mutatom a vérföltos, tépett bársonynadrágomat szobatársamnak, aki közelemben üldögél szomorúan a vaságyon. 1989. december 15. (Megvilágításképp. Egynéhány órával lefekvés előtt mostam ki barna kordnadrágomat. Ehhez hasonlót viseltem gimnazistaként. Hálótermünkben egerek hancúroztak éjjelente, megrágták újságjainkat, könyveinket, az otthonról hozott elemózsiát; féltem tőlük és gyűlöltem őket. Nehezen aludtam el; hallgattam kaparászásukat, zörgést a szemeteskosár vagy szekrények felől. Barna bársonynadrágom azonban nem az ő foguk által lett rongyos. Hanem mert...az egyik téli napon hazakísérve iskolatársnőmet, akire nagyon ráóhajtoztam, elvágódtam mellette a jeges járdán. A lány zavartan eltipegett. Nekem meg a nadrágom kiszakadt, térdem véresre zúzódott, s megszégyenültem.) VII. Ez itt a hálótermünk. Szétterül lassan szememben. „Ne félj, itt mindent megtehetsz”, mondja az egyik falumbéli legény költő ismerősömnek. Aki most én vagyok. Akik most én vagyok. Szekrényekkel zsúfolt szűk folyosón oldalazok előre. Dohányozva vágok át az előszobán. Ahogy csak képzeletben lehet. Minden díszletszerű, török pamlagok, ezüst kalligráfiák, drága szőnyegek. Balra terem nyílik, szobatársaim ülnek laza karéjban az asztal körül, beszélgetnek. „De te inkább szeretnéd az Európa Kiadót.” „Azt én igen” mondom. A fiúk eszegetnek, borospalackok, ajándékcsomagok, kifelé a folyosó oldalainak emelt részén is dobozok, csecsebecsék, ajándékok a bíbor drapérián. Most indulok visszafelé, bal kézről két vadonatúj telefonkészülék.* Nagy, puha szivacstáblákra kirakva a karácsonyi ajándékok. Valaki kibámul az ablakon. „S ez itt, milyen ország ez itt?” Tudja, amire rákérdez, de nem is ezért mondja. Folyókanyarulatra látni. Meredek, vízmosta part. „Ez itt a Garam. Ilyen Magyarország, láthatod te is.” 1989. december 17. * (telefonkénzíilók írtam félreütve. S mivel nincs véletlen, megjegyzem itt. Mert bárhonnan el lehet indulni Melléütéseinktől, félreírásainktól is. 261
