Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Martos Gábor: "Ennek a generációnak már nem voltak illúziói" (Beszélgetés Bogdán Lászlóval) (interjú)

mihez kapcsolódni, nekem is és Mózes Attilának is; ha valaki megfigyeli, tulajdonképpen nincs akkora szakadás az általunk írott prózai művek világa és az előttünk járók - itt gondolok Csikire, Várira, Bodor Ádámra - világa közt. Tehát nekünk inkább volt mihez kapcsolódni. A Szőcs Gézáék generációja viszont nem nagyon kapcsolódott az előttük járókhoz; ók teljesen másfajta irodalmat próbáltak létrehozni. Kétségtelen, ez nagyon-nagyon nehezen ment; csoportosan egyáltalán nem. A generációnak nem adták meg a saját lapot, a többi lapban pedig elég nehezen közölhettek. Persze itt be kell számítani azt, hogy ez ingadozó volt: ezek a lapok nem is annyira esztétikailag zárkóztak el, hanem egyszerűen volt bennük egy bizalmatlanság. Itt is lejátszódott az, ami minden kultúrában lejátszódik: amikor jelentkezik egy újabb generáció, az nagyon nehezen tudja elfogadtatni a beszédmódját, a viselkedésmódját, a véleményét a világról. Ráadásul itt határozottan a generáció felnövekedése idején kezdett lemerevedni a romániai kultúra. Nemcsak a romániai magyar; bár itt még fokozottabb nyomás volt érezhető. A kultúrpolitika, az irányított kultúra bizonyos embereket, bizonyos főszerkesztőket pusztán azért tartott, mert a személyük garancia volt a kultúrpolitika váltakozó irányításának arra, hogy nem történnek változások; olyan lesz az egész nagyjából, ahogy ők eltervezték. Tehát itt azt kell megnézni, hogy egy totalitárius diktatúra mit kíván az irodalmától; egyáltalán kíván-e irodalmat. Szüksége van-e rá? Romániában a nyolcvanas években, a Megéneklünk Románia műkedvelő amatőr fesztivál beindulása idején világos volt, hogy a kulturális vezetés már urya az állandó vitákat a filmesekkel, az írókkal, a képzőművészekkel, és egyáltalán nincs szüksége rájuk. Ceausescu a látogatásai során Kínában vagy Koreában tapasztaltakat igyekezett átültetni a kultúrába; ez az egyik magyarázata a tömeg- kultúra iszonyatos arányú felnövesztésének; a meetingeknek, a terekre való kivonulásoknak. A kultúrpolitika a dicsőítést várta el, és meg is kapta az általa kreált... majd mondtam, kiktől. Ez persze azzal a veszéllyel is járt, hogy szétverték az amatőr művészeti mozgalmat, amit most nagyon nehéz lesz megint beindítani, mivel az ama- tőrségnek is megvannak a maga játékszabályai. Az ember életében kétségtelenül a kultúrának is van valami jelentősége. Ezt viszont úgy, ahogy - különösen a nyolcvanas években - a román kultúrpolitika csinálta, nem lehet csinálni, egyszerűen azért nem, mert elveszik az emberek kedvét. Amikor egy kórustagnak megszabják, hogy miről énekeljen; amikor azt nézik, hogy a táncosok táncrendjében mennyi az ilyen, mennyi az olyan tánc; amikor új műfajokat kreálnak, hogy például a nyolcvanas években a „témástáncok" előretörésének lehettünk szemtanúi, vagy az amtör művészeti mozgalomban az agitációs művészbrigádoknak, akkor kultúráról komolyan beszélni egyszerűen nevetséges. Ezt a generációt ezekben az években már egyrészt az irodalomba való emigrálás jellemezte; mindenki egyedül maradt a papírlappal - végül is az író sorsa a ceruza és a papír -, de ugyanakkor furcsa módon az egyes alkotóknak mégiscsak ezekre az évekre esik a kibontakozásuk, mindennek ellenére, mert azért mégiscsak megjelentek könyvek, kirajzolódtak szellemi arcképek, és a kritikának is egyre inkább szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy itt jelentkezett egy raj, egy generáció, egy nemzedék, egy korosztály, egy csoport, mindegy, hogy hogy nevezzük, ami - akármennyire is lazán, de - egymáshoz kapcsolódik, legalábbis a beszédmódban, és más, mint az előttük járók.

Ráadásul ez a generáció megalkotta magának azokat a műhelyeket - lásd az Echinox, a Fellegvár -, amelyekben végül is tényleg nagyot tudott közösen is alkotni, miközben az egyes emberek a köteteikkel, méghozzá - tegyük hozzá - nagyon jó, számottevő kötetekkel a maguk egyéni arcát is emgmutatták. Visz- szatérnék a generációs kérdésre. Amikor megindult az Echinox, majd a Felelgvár, amelyek amgas szintű fórumai voltak ennek a fiatal nemzedéknek, ti valahogy - értem a ti alatt mondjuk Markó Bélát és téged — teljesen természetesen csatlakoztatok ezekhez; vagy teljesen természetes volt, hogy Szőcsék hívtak titeket;

242