Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Barna Róbert: "Tudta, hogy ha lekever egy fülest, akkor elalszik az az ember..." (Beszélgetés Kukorelly Endrével) (interjú)
Ugyanakkor azt hiszem, érezted te is, hogy nincs túlságosan sok időnk. Talán azért is jelenik meg verseidben egy erőteljes félelem az időtől, a haláltól, hol ironikusan, hol komolyan, beleájulva, „csak arcra esni ne", csak meghalni ne. Ezt nagyon jól látod. így van. Halálosan. Tulajdonképpen, végső soron, igen jót érzem magam élve. Tudom, hogy meg kell halni, ugyanakkor remélem, hogy majd én megúszom ezt a dolgot. Sajnos tudom, hogy nem, de szívesen reménykedem berlne, ha egy mód van rá. És erre van mód. Szóval, ez számomra tényleg a legfontosabb., Egész egyszerűen majdnem csak azért írok, hogy megpróbáljam megragadni az időt, ne rohanjon már ilyen elképesztően. Persze, így még gyorsabban rohan, de mindegy. Ez valami kétségbeesett kísérlet, azért, hogy ne múljon ilyen rohadtul az élet, ilyen iszonyatos sebességgel. Mivel még szívesen lennék egy kicsit... Még gyerek is talán? Gyerek is. Bármi, valami. Talán ez a viszonyod Istennel is. Ezért ez az ironikus, távolságtartó, perelő, kételkedő, ugyanakkor valamiféle háromlépéses tisztelet a részedről. Ezért -ez az Isten-kép, Atya-kép, tehát apa-kép róla. Ez egy gyermek viszonya az apjához. Talán ezért is írsz, ezért is perelsz Istennel. Szeretnéd az öröklétbe, a megmaradásba dolgozni, könyörögni magad. Csak azt tudom mondani, hogy szeretnék megmaradni, ha lehet. Azzal együtt, hogy tudom nem lehet, a fene egye meg. Pedig annyi mindent lehetne csinálni. Égy fűszál növekedését nézegetni. Egy nő combhajlatát. Akármilyen sokáig. És ha aztán már nem nézném, egy idő után nem azért nem, mert hogy meguntam volna, hanem mivel még millió és milliárd, végtelen dolog van, amit szintén meg kellene nézni, és végtelen ideig nézni. Egyszerre nézni és egyszerre csinálni mindent. Az időnk pedig nem elég semmire sem. Hihetetlenül nem elég. Nevetségesen nem elég. Pedig bármeddig tudnám azt a combhajlatot nézni. Vagy ama fűszálat. Bármeddig volna kedvem. Az idők végezetéig. Fél hattól hatig. (Budapest, 1990. augusztus) 221
