Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen I. (visszaemlékezés)

a hírt tévesztettük, hogy a kiutasítási végzés alapján Magyarországra távozom.

A pozsonyi állomáson NB ügynökök jelenlétében kellett a vonatra várni. Úgy kellett tehát tennem, mintha Pestre utaznék s a jegypénztárnál meg is vettem a vonatjegyet. A szerencse úgy hozta, hogy ugyanabban az órában és percben, amikor a komáromi vonat elindul, a keskeny peron másik oldalán indították a prágai gyorsot. Barátnőm erre tette föl koffereimet, én viszont a komáromi vonat mellett álltam, mintha arra akarnék felszállni. Abban a percben, mikor az indulást jelző sípszó elhangzott, fölugrottam a prágai vonatra búcsút integetve barátnőmnek. Szent József oltalmába ajánlva életemet, indultam el életem legkockázatosabb útjára. A vonaton több ellenőrzésen estem át az éjjel folyamán, a Vöröskereszt által kiállított Nansen-útlevél azonban tiszteletet parancsolt az ellenőröknek és nem bántottak. Úgy tűnt, hogy a nemzetközi bizottság küldöttjének tekintenek. Hála Istennek ez jól kezdődött.

Másnap reggel jelentkeztem Prágában a magyar Diplomata Misszió fejénél Rosty-Forgách úrnál, akinek megmutattam „Önkéntes kivándorlási” papíromat és a Nansen-útlevelemet párizsi útitervemmel. Rögtön átkísért a francia követségre, ahol már tudtak ügyemről és megígérték a francia vízum közeljövőbeni kiadását.

Prágai szálláshelyemet nagy gonddal kellett kiválasztani, hiszen ha az NB felfedezi hollétemet, bármikor letartóztathat. Az érkezésemről értesített család nagy sajnálattal azzal fogadott, hogy csak 48 óráig tudnak engem vendégként fogadni, mert azontúl kötelesek volnának a rendőrségen bejelenteni, melynek beláthatatlan következményei lehetnének.

így hát szorultságomban felhívtam egy régi barátnőmet, egy híres cseh ügyvéd feleségét, akit nagyon segítőkész embernek ismertem. Jelentkezésemre azonnal meghívott ebédre. Amikor elszállásolásom ügye szóba került, annak a kockázatát ők sem merték vállalni, de mentő ötletül egy jó barátjuk szállodáját, a Hotel de Paris-t ajánlották, ahova be tudnának engem juttatni. A hotel igazgatójának befolyásos barátai vannak hivatalos körökben s ő meg tudja akadályozni az NB zaklatását.

Ez nagyon ígéretes kilátás volt, de felötlött bennem, hogy miből fizetem ki a hotelszobát. Az ügyvédék erre is tudtak megoldást. Barátnőm ezt mondta: „A párizsi vonatjegy árából meg tudod fizetni a szállodát több hétre.” „De miből veszem meg a jegyemet Párizsba?” — kérdeztem.

„Ez már ne legyen a te gondod — felelete barátnőm —, erről már mi fogunk gondoskodni. Emiléket is értesíteni fogjuk Pozsonyban. Téged most nagy veszély fenyeget s ez az egyetlen megoldás, hogy kijuss Franciaországba. Csak nem fogunk hagyni, hogy fillérek hiányában elmulasszad ezt az alkalmat?”

Hálakönnyek szöktek szemembe. Barátnőm férje azonnal el is indult ügyem intézésére és kisvártatva ragyogó arccal jelentette:

„A szoba váija Önt a Hotel de Paris-ban. Semmit sem féljen, az igazgató meg fogja védeni. Csak adjon bőkezűen borravalót a portásnak és a szoba- asszonyoknak, hogy megnyerje rokonszenvüket. Akkor nyugodtan ott maradhat a hotelben míg Franciaországba elindulhat.”

Hálatelt szívvel jóakaróim iránt még aznap este elfoglaltam szobámat

14