Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából - VI. Új utakon (tanulmány)
a műteremben született gondolatot a hozzá mért ideális méretben valósíthassa meg. A gyárban a művész a XX. század jelképéül is szolgáló fölényes technikát a rokokó két századdal korábbi játékos könnyedségének idézésére használta. Szándékáról világosan szól a mű címe is: Dorottya. Az égnek törő karcsú forma Csokonai Vitéz Mihály vígeposzának a hősét mintázza, a csodásán megifjodó és megszépülő somogyi dámát. — Egyúttal azonban a kész mű jelképévé vált a szobrász, Vilt Tibor - s egyáltalán a modern magyar szobrászat - megújulásának is. A Dorottya — a maga több, mint háromméteres magasságával - igazán nem kisplasztika, de mérete ellenére sem köztéri szobor, és nem is valamiféle kerti plasztika. Az egyiknél nagyobb, a másiknál intimebb, a harmadiknál pedig sokkal harsányabb. Egyfajta l’art pourFart tárgy ez, amelynek haszna alig van, helye is csak egy szoborkertben, kiállításban, esetleg múzeumban. - És persze az életműben, ahol végül is ez lett az első, a térbe hatoló méretekkel is hitelesített eredménye annak az immár háromévtizedes, romámtikus hevülettől fűtött munkának, amely eddig jószerint inkább csak meghökkentő eklekticizmusával hívta magára a figyelmet. Ez az égnek emelkedő, virágtörékenységű forma önmagán kívül semmire (legkevésbé egy dámára) sem hasonlít, s mégis nehéz lenne egyszerűen absztraktnak nevezni. Egyébként ugyanúgy, mint az ezekben az években készült java kompozíciók - a Merengő (1964—1968), a Galambdúc (1968) és más ugyancsak az emberi és tárgyi lét bizonytalan határán álldogáló vagy üldögélő Vilt-figurák - leginkább ez is talán szürreálisnak nevezhető. Az a szürrealizmus azonban már nem azonos azzal az ortodox szürrealizmussal, amely évtizedekkel korábban hódított a művészetben. Viltnek ezek a figurái tipikusan a XX. század második felének szülöttei, akikről - ugyanúgy, mint sok pop-art alkotás esetében — néha nehéz eldönteni, hogy antropomorf szerszámok-e, netán elgépiesedett emberek? 1970 körül egy sorozat, stílusában leginkább konstruktívnak nevezhető munka került ki Vilt Tibor műterméből. Kisebb és nagyobb méretű kompozíciók, melyek mindegyikében meghatározó szerephez jutott az üveg. Az az anyag, amely ezekben az években kezdett mind népszerűbbé válni a művészek között. Z. Gách György első - céljában és hatásában is dekoratív - üvegplasztikáit (ilyen volt Tükröződés, III. című üveg-fém kompozíciója 1973-ból) előbb Schaár Erzsébet költői terei követték, majd hamarosan föltűntek a kiállítótermekben egy fiatalabb nemzedéknek már sokkal anyagszerűbb, az üveg speciális tulajdonságaira figyelő próbálkozásai. Vilt Tibor négyzetesre vágott, karcos és fenyegetően nyers élű vékony lapokból rakott össze különböző tömböket, amelyeket belül a rendező erő szerepét is vállaló fényes és könnyed szerkezetű acélváz fogott össze. Formailag talán ezek a mester legelvontabb munkái. Az Egy adag víz (1970), a Létra és szék (1974) formái architektonikusan zártak, a hatás hűvös és előkelő, idézi az újkor függönyfalas építészetének gőgösen elegáns világát. Ugyanakkor az a leplezetlen közvetlenség, amivel a kompozíciók föltárják a vékony üveglapok törékenységét, a csiszolatlan élek hordozta ostoba veszélyt, abban ugyanaz az eleven romantika jelentkezik, ami korábbi műveit is jellemezte. 1975-ben a grafikus Kass Jánossal és egy fiatal szobrásszal, Gulyás Gyulá\a\ összefogva Térformák címmel rendezett Vilt Tibor kiállítást. A három művész itt különböző előregyártott építészeti betonelem plasztikai fölhasználására készített javaslatot. A vállalkozást valójában talán nem is annyira a létrehozott vázlatok tették érdekessé, mint az ekkor már hetvenéves szobrásznak a friss és eleven készsége, amivel ekkor is kereste a kifejezés új lehetőségeit és a megvalósítás útját. (Kis tübing, 1975). Élete utolsó éveiben szinte taszítóan közvetlen, naturális hatású aktokkal és portrékkal lepte meg szakmai társait és a kiállításlátogatókat. Frank János mutatott rá, hogy a Női portré (Rozi, 1979), ajakrúzstól színes, nikkeltől, aranyozástól csillogó feje, a mintázás, az ábrázolás eleven életszerűségével, s ugyanakkor a felhasznált 179
