Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)

Jól tudjuk: nem az volt. I. Bélát Comides óta ki kell zárni azok közül a királyok közül, akiknek Anonymus a jegyzője lehetett volna. Ha tehát P. magister mégis I. Béla jegyzőjének tünteti fel magát - mint láthattuk a XIII. század hetvenes éveiben akkor annak korpolitikai okai lehettek. Mindenesetre fenti elemzésünk és korábbi adataink alapján ki kell mondanunk, hogy Anonymus Gesta hungaroruma nem más, mint egy apokrif Osgesta, magyarul hamisítvány. Anonymus becsét e kijelentéssel mélyen sértjük, az olvasó azonban talán egyetért velünk abban, hogy a fentebb elemzettek után más választásunk nem igen lehet. Cui prodest? Kinek, kiért, minek az érdekében késztetnek valakit arra a XIII. század vége felé, hogy hamisítson? Mert Anonymus Gestája hamisítvány. Őstörténeti hamisítvány ugyan, de a jelenkorra, korára vonatkozó utalásokkal, mi több paranccsal, hiszen a hét vezér megesküszik, s ezt az esküt be kell tartani, hiszen „vére ontatik” annak, aki nem tartja be. Nem véletlen, hogy régóta ebben az esküben keresték a Gesta írásának magyarázatát, persze ki így, ki amúgy. Hiszen amíg az egyik szerzőnél Anonymus a régi, a nemzetségi jogon birtokló nagyurak ügyvédje lenne, addig a másiknál, éppen ellenkezőleg, valami új berendezkedés eszmei megalapozója. Igaz, ezek a vélemények Anonymust a XII—XIII. század fordulója írójának gondolják — láthatjuk nem az, s elemzésünk után valószínű, hogy sohasem tehető újra azzá. Győry J. felrótta neki állam- és egyházellenességét, ebben nem tudjuk követni. A Gesta keletkezése más magyarázatot kíván. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents