Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)
nehezen hozható fel annak bizonyítékaként, hogy szerzőnk 1200 felé írta volna művét, mint ahogy ennek alapján legfeljebb a XIV. századot lehetne kizárni, mint a mű keletkezési idejét. Arról már korábban ejtettünk szót, hogy e kifejezést Anonymus bizonnyal azért használja jóval ritkábban, mint a primatest, mert éppen az ősgestában, a magyarok korai keresztény időszakára vonatkozó forrásában jóval gyakrabban bukkant rá, mint a másikra. Yobagyones A Gesta háromszor használja ezt a kifejezést, a primatesszel egyenértékűen, ill. egy esetben a kievi fejedelem előkelőire vonatkozóan (SRH I. 47, 64, 105). Ez a bizonytalan eredetű szó (a magyar jó szóhoz való kapcsolása nemcsak bizonytalan, hanem valószínűtlen is, vő. Melich J.: MNy 12: 13-5) az Árpád-korban, meg később is általában alacsonyabb helyzetű személyeket jelöl. Használják azonban e kifejezést fourak megnevezésére is, az erre vonatkozó adatokat Szilágyi 1171-től 1201-ig idézi (Száz. 1937. 19-20). Idézhetne persze későbbieket is, hiszen a szó II. Endre alatt is szokásos (pl. 1224: Marczali H.: Ámagyar történet kútfőinek kézikönyve i. m. 146,147), s megtaláljuk a tatárjárás után is. 1249-ben IV. Béla jobbágyai tanácsával intézkedik: „de consilio Iobagionum Regni nostri” (RegArp. 902, MStrig. I. nr. 485). Vagyis a jobbágy szó főúr értelemben, a királyi tanács tagjainak megjelöléseként a XIII. század közepén is szokásos volt, abból nem lehet a Gesta 1200 körüli keletkezéséhez érvet kovácsolni. Meg kell jegyeznünk, hogy a jobbágy szó ennél is később előforduló megkülönböztetései (iobagiones castri, exercituales stb) annak feltevésére buzdítanak, hogy e szó, ha nincs is latinul írott nyoma, később is meglehetett „főúr” értelemben. Meg is volt. Ráskai Lea Margit legendájában iobbagyok, jobbágyok, kifejezést találunk „baru” jelentésben ez 1271-73 körüli adat. (Szent Margit élete 1510. Régi magyar kódexek 10. Bp. 1990. 197, 217 p.) Mint Szilágyi mondja, a Gesta nem ismeri az optimates, proceres, maiores és magnates kifejezéseket a föurakra (Szilágyi L.: Száz. 1937. 18). Ez a körülmény azonban éppen a szerző III. Béla-kori jegyzősége ellen is lehetne érv, hiszen a főurak a XIII. század közepi megnevezései nála ismertek kellett hogy legyenek, s a Gesta írója Szilágyi szerint is archaizál (i. m. 172). Ugyanakkor magyarázatra szorul az is, hogy a XIII. század közepén is ismert és használt magnates és proceres miért nem szerepelnek Anonymusnál. Talán éppen azért, mert „archaizál”. Engel Ch. vetette össze Anonymus egyik helyét Iordanesszel: „Quid, plural His omissis redeamus ad propositum opus iterque hystorie teneamus et, ut spiritus sanctus dictauerit, inceptum opus perficiamus.” (SRH I. 37., „De elég ennyi! Ezt elhagyva térjünk vissza kitűzött munkánkra, haladjunk a történelem útján, s úgy, amint a Szentlélek sugallja, végezzük a megkezdett művet!” Pais ford.) Iordanesnél pedig ilyen szöveghelyeket találunk: „séd nos ad propositum redeamus” (lord. Rom. 312., ed. Mommsen p. 40, stb). Mindezt a nála használt „quid múlta?” kifejezéssel együtt. Engel párhuzama meggyőző, még akkor is, ha Iordanest többen olvasták a középkorban, s így természetesen másodlagos (harmadlagos) átvételekről is lehetne szó (Engel Ch.: Supplementa ad Vindicias Anonymi Comidessianas. Budáé 1802. 319-20). Nos, Iordanesnél többször szerepelnek a principes és a primates (lord. Rom. et Getica, ed. Mommsen, Index), nem szerepelnek viszont az optimates, proceres, magnates. A régmúltról, az egykori pogánykorról író Anonymus kifejezéseit ez is meghatározhatta, mint ahogy az is meghatározta, hogy bizonyos, főurakra vonatkozó megnevezéseket csak a feudális terminológia elemeként ismert. E vonatkozásban nem lényegtelen az a főurakra, a legfelsőbb nemesekre vonatkozó megnevezés, amelyet egyébként Szilágyi figyelmen kívül hagy. Ez a „prin- cipales personae”, a fejedelmi személyek kifejezés, amelyet Anonymus gyakran használ. Pedig ez is a terminológia része, ha ettől eltekintünk, akkor a Gestától és a Gesta szerzőjétől is eltekinthetünk, ezzel attól fosztva meg magunkat, hogy a személyt meg a mű létrejöttének körülményeit megismeijük. Valószínűtlen viszont, hogy az idézett 143
