Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen II. (visszaemlékezés)
„Fogódzkodj meg jól! Óriási hírem van számodra! A csehszlovák delegáció egyik tagja szeretne velünk találkozni. Beszélgetni szeretne velünk a magyar kisebbség reintegrálásának módozatairól. Minisztereink azt mondják, hogy ez a beszélgetés nagyon hasznos lehet.” Másnap este a csehszlovák küldött, Janota úr mosolyogva fogadott bennünket. Mint a csehszlovák magyar kisebbség két tagjától, tőlünk szeretné megtudni, mit javasolnánk, ami előbbre vinné a vitatott ügyet. Erre mi visszakérdeztük, hogy vajon milyen javaslat van készülőben csehszlovák részről. „Úgy gondolom - mondta Janota úr -, hogy lépésről lépésre kell haladnunk. Az első lépés a csehszlovák állampolgárság visszaadása s ezután jönne a kulturális jogok helyreállítása, a magyar nyelvű iskolák és magyar kiadványok engedélyezése.” Csak hallgattunk és nem hittünk fülünknek. Azután feltettük a kérdést: „De hogyan merik ezt megtenni? A csehszlovák kormány „Nemzeti Államot” akar teremteni. Ezt kijelentették a békekonferencián. S a konferencia tiszteletben akarja tartani kormányuknak ezt a kívánságát. Tehát??” Janota úr hamiskásan mosolyogva válaszolt: „Ezek a kijelentések nagyon tetszetősek, de csak mellébeszélések. Ez bolondság. Mivel a magyarok országunkban maradnak, teljes kibékülésre van szükség. Ezért kell visszaadnunk kulturális jogaikat. És azután a harmadik lépésben talán még a politikai jogaik visszaadására is sor kerülhet.” Mindez messze túlhaladott mindent, amit remélhettünk. „Beleegyeznek?!’ - kérdezte Janota. „Tökéletesen” - feleltük. „Hogy ezt rögzíteni tudjuk — folytatta Janota —, dialógust kellene kezdeni a magyar kisebbség és a csehszlovák kormány között. Hajlandók lennének velünk tárgyalni?” „De mennyire, teljes szívből!” - feleltem meggyőződéssel. „Egy hét múlva visszatérek Prágába - mondta Janota -, lennének olyan szívesek egy memorandumban összefoglalni javaslataikat a reintegrációjuk- kal kapcsolatos három lépésre vonatkozóan, hogy azt kormányomnak átadhassam.” „Természetesen” - válaszoltuk Istvánnal egyhangúan. Ezután koccintottunk és barátságos kézfogással váltunk el. A memorandum már másnap estére készen volt. Átadás előtt még megmutattuk a két magyar miniszternek, akik egyetértettek tartalmával. Igyekeztem a legnagyobb gonddal megfogalmazni, nehogy a csehszlovák kormány érzékenységét valamivel is megbántsam. A magyar delegáció visszautazott Budapestre, a memorandumot személyesen vittem el Janota úrnak, ki úgy tűnt meg volt vele elégedve. Megígérte, ha egy hét múlva visszajön Párizsba, közölni fogja velem kormánya álláspontját. S még azt is hozzátette, hogy reméli, hogy kedvező híreket hozhat majd. Jó érzéssel gondoltam arra, hogy eszköze lehetek a kibékülésnek és a népek közötti megértésnek. Ekkor új lakás után kellett néznem Párizsban és találtam is egy albérleti szobát külön fürdőszobával egy kedves családnál az Avenue Frédéric le Plas 112
