Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Gyurácz Ferenc: Igazi populisták (A múlt század végi amerikai farmermozgalom) (tanulmány)

párt jelöltje esetében jónak mondható. Három államban (Kansas, Észak-Dakota, Colorado), populista kormányzót választottak, a néppártiak jelentékeny képviselethez jutottak az alsóházban, és igen számos képviselői, állami hivatalnoki helyhez az állami és helyi szinteken. De az áttörés nem következett be. A jobb helyzetben lévő keleti farmer nem hallgatott a Néppárt szavára, Délen nem sikerült igazán megszakítani az „apák pártjához” való kötődést, Nyugaton pedig osztozni kellett a sikerben a választási szövetséges demokratákkal. A legjobb eredményt furcsamód ott érte el a párt, ahol követeléseinek egy része lényegében közömbös volt: a Sziklás-hegység bányászállamaiban, ahol a szilverizmus okán szavaztak rá. A nagy ezüstbányák tulajdonosait és bányászait alapvető érdek főzte a szabad ezüstpénz-kibocsátás ügyéhez.

1893-ban a farmerek helyzete ismét romlott. A terményárak tovább csökkentek, az adósságok értéke pedig azáltal is tovább nőtt, hogy Cleveland elnök a korlátozott ezüstpénz-kibocsátásról pár éve hozott intézkedést is visszavonta. Ugyanakkor az állami pozíciókban lévő populistáknak nem sikerült gyorsan bizonyítaniuk, noha kisebb reformintézkedések fűződtek a nevükhöz. Az 1894-es időközi választás növelte ugyan a Néppártra adott szavazatok számát, de nagy eltolódást nem eredményezett az erőviszonyokban.

Ezután még a legoptimistább populistáknak is el kellett gondolkozniuk a folytatáson, hiszen egyikük sem hihette, hogy pártjuk rövid időn belül magához ragadhatja az Egyesült Államok kormányrúdját. És ekkor bebizonyosodott, hogy nem arra való a híres amerikai gyakorlatiasság, hogy a bármily ügyszerető, ám egyszersmind becsvágyó és eredménycentrikus politikusok megelégedjenek a hosszú időre szóló marginális helyzettel. De hát mi mást lehet tenni? A választási politika hagyományainak megfelelően szövetkezni azzal a politikai párttal, amely hjylik a kompromisszumra, esélye van a győzelemre, és legalább a populista követelések egy részét a magáénak ismeri el.

Erre az elismerésre - néhány kisebb jelentőségű populista programpont esetében - a demokrata párt, taktikai okokból, hajlott. Igazán és határozottan csupán egyetlen követelést: a szabad és korlátozatlan ezüstpénz-kibocsátást tette magáévá a demokraták William Jennings Bryan vezette többsége, jórészt annak a propagandának a hatására, amelyet a szilveristák a bányatulajdonosok anyagi támogatásával, nagy erővel folytattak. (E propaganda leghíresebb eszköze W. H. Harvey: Coin’ 8 Financial School című, sok százezer példányban elkelt könyve volt.) A Néppárt élgárdájának nagy része, élén Taubeneck elnökkel és az utóbbi választások óta pozícióban lévő, és azt elveszíteni nem óhajtó populistákkal, olyannyira áhítozott a közeli győzelemre, hogy megelégedett ennyivel, és inkább hajlott a mozgalom önazonosságát jelentő Omahai platform feladására, csak hogy elkerülje a félresodródást. Velük szemben állt a mozgalom régi csapatának számos jeles egyénisége, így a texasi radikálisok és Thomas Watson Georgiából, akik középutasoknak (midroaders) nevezték magukat. Ók úgy érveltek, hogy az ezüstügy csak kis része a programjuknak, s ha csak ez az egy céljuk valósulna meg, az nem sokat érne, mert nem nyújtana alternatívát a létező bankszisztémával szemben, nem hozna flexibilis pénzügyi rendszert (amely a népesség- és termelésnövekedéshez igazodna), sőt aláásná a „greenback” ügyet, érintetlenül hagyva a pénzmonopóliumot, és vele együtt a korporációs hatalomkoncentrációt. Mind a szövetkezeti, mind a „greenback” örökség ellentmondott a mohó és egy-ügyű szilverizmusnak. De miként a vezetőké, a párt tömegeinek véleménye is megoszlott. Jellemző módon a párt tagsága ott hajlott leginkább a gyökeres reformprogram feladására, a demokratákkal való fúzióra. a „szabad ezüst” alapján, ahol a szövetkezeti mozgalom gyenge volt (a Nyugat legtöbb államában), ahol a közvetlen közösségi élmények, elemi tapasztalatok nem ismertették fel a farmerekkel, hogy másképp is lehet élni, hogy populista szemmel nézve nemcsak hatalmi politikáról van szó, nemcsak arról, hogy ki lesz a képviselő, hanem arról is, hogy létezik-e emberséges alternatíva, „harmadik út“ az egyre véglegesebben kiépülő korporativ uralmi rendszerrel, a kapitalizmussal szemben.

1113