Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Cennerné Wilhelmb Gizella: Széchenyi István arcképei (tanulmány)
lyos figurája kellő monumentalitást nyer erőteljes színezésével. Nem annyira arckifejezése, mint az elmosódott, mégis mozgalmas háttér elé helyezés sugallja a nagy reformer, az újító magányát. A reformországgyűlések pezsgő politikai és kulturális élete természetesen jó alkalom volt a Pozsonnyal szomszédos Bécs művészei számára, hogy megrendeléshez jussanak. Különösen az országos érdeklődés kísérte törvényhozási viták szónokainak, az egyes politikai fordulatok főszereplőinek arcképe után mutatkozott kereslet. Ez a kereslet már nemcsak a pozsonyi események közvetlen, vagy közvetett résztvevői köréből lépett fel, hanem a második főváros, Buda és Pest egyre izmosodó politikai és kulturális mozgalmai is igényelték a képi információt. Franz Eybl kiváló osztrák litográfus az 1840-es években sorozatban örökítette meg az országgyűlési követeket, a kiadó, tehát bizonyos tekintetben a sorozat megrendelője és terjesztője Wagner József pesti könyvárus volt. Széchenyi arcképe a sorozatban 1842-ben készült. A tevékeny államférfit rövid pihenése közben örökítette meg. Nem találkozunk e lapon a reprezentatív arcképek dinamizmust sugalló büszke kiállásával, a magyar díszruha évszázados pompájának gondosan visszaadott tartozékaival. Az egyszerű magyar öltözet jól harmonizál a nézővel szembetekintő arc komoly kifejezésével és méltóságával. Eybl művészi teljesítménye az egyes portrékon nem mindig egyenletes, sokszor nem tudja elkerülni a biedermeier tetszetős ábrázolásának stílustörekvéseit, máskor viszont a kezek rajza nem kielégítő, a fej beállítása és hangsúlyos kezelése felbillenti a testarányokat. Széchenyi portréján azonban a legnagyobb magyar legigazabb arcmását alkotta meg. Az 1840-es évekre már élénken elvált egymástól a reformerek két politikai irányzata, Kossuth és Széchenyi koncepciója. A politikai küzdelmek fegyvertárában már hazai földön is jelentkezik a karikatúra. Korábban is feltűnik Széchenyi személyének és munkásságának tréfás megfogalmazású ábrázolása baráti körének műkedvelő rajzaiban. Waldstein János, keleti útitársa lapjain például a pesti por és sár ellen küzd, vagy az Al-Duna szabályozásának fog neki. Az 1847 körüli időre tehetjük azt az ismeretlen kéztől származó vízfestményt, melyen Széchenyi az ország vagyonával megrakott szamarat Bécs felé húzza, Kossuth, kezében a „Pesti Hírlap”-ot lobogtatva, szónokias mozdulattal igyekszik ebben megakadályozni. A lap ismeretlen mestere nyilván azt is célzásnak szánta, hogy Kossuth magyar öltözetben van, míg Széchenyi angol divat szerint öltözött. A 48-as forradalom nyomán kialakuló modem polgári állam kabinetjében természetesen szerepet kap Széchenyi István is, övé a közlekedési tárca. A minisztérium arcképcsarnoka a jó technikai színvonalon dolgozó hazai grafika - litográfia és rézmetszet - számára az eseményekkel versenyt futó riport-műfaj sikeres kezdetét jelenti. Széchenyi azonban nem kap külön arcképet, mint a minisztérium tagjai közül Batthyány és Kossuth, Deák Ferenc, Mészáros Lázár, vagy éppen Esterházy Pál herceg. Ezzel is megmutatkozik, hogy népszerűsége csökkenőben van, kormányba kerülését nem kívánják hangsúlyozni. Rövidesen bekövetkezik a tragikus fordulat. Széchenyit leterítik balsejtelmei, a forradalomhoz vezető út miatt marcangoló önvád. Természetes, hogy az 1850-es években jóval kevesebb portréjával találkozhatunk, hiszen elsősorban egészségi állapota nem engedte meg, hogy festőnek, rajzolónak üljön. Később a politikai rendőrség miatt nem volt tanácsos az ilyesfajta látogatás. Felesége ismételt kérésére mégis ráállt, hogy az osztrák Hans Gasser, akinek a magyar Izsó Miklós is tanítványa volt, megmintázza. Ez a közel másfél évig készült (1858. augusztus-1860. március) monumentális arckép lett Széchenyi Utolsó portréinak mintája. A fehér márványfej csak az egyéni jellegzetességekre koncentráló előadásmódja nem a kortól megnyugodott, hanem küzdelmeiben megkeseredett, de a harcot még álló férfi vonásait mutatják. A szobor kevéssel Széchenyi tragikus halála előtt készült el, így azután mintájává lett az emlékező, halála után megjelent alkotásoknak is, s neves mesterek, mint például Joseph Kriehuber is, de az alacsonyabb műveltségű közönségnek dolgozó grafikusok egyaránt ezt a szobor1102
