Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Ágh István: A gyilkos ideje (regényrészlet)

és menjél! - És Joóék? - Be lettek költöztetve az anyukához, Puszi... puszi... jó a Sanyika, jó ám.

4.- Magának mondom, Haszonics őrmester úr - kezdte fröccsmenti előadását sánta Pali a Rókacsárdáig gyalogolva a lovasrendőr alatt - párdony! márt meg kellene szoknom, hiszen márt négy éve lesz október elsején főtörzsőrmester elvtárs, miután Göndics őrsparancsnokból járásunk rendőrfőkapitánya lett, és ön foglalta el helyzetét méltán a székben, Haszonics őrmester úr, hogy nem az a legfőbb probléma, mely szerint Tonpa Elemér egy rabló- gyilkos, bezzeg az sem kutya, hanem hogy idejött enbert ölni fölnevelő helyére, és megfertőzte a szerencsétlen enber vérével a világ legkiesebb határát, melynek megannyi fasora, erdője, és újólag halastónak mondott, ritka állományú szittyós víztükre van, megannyi ligetéről nem is beszélve, kéremszépen, még az sem a legfőbb probléma, szabadna kérdeznem, hogy érzik magukat kedves nejével, bárt magának régen megszokott lakásukban, ezen Rókacsárdában, a Bozóki Babával, miután anyjához deportálták a Joó Béla volt tulajdonost, egyenlőre még italboltost, félárva kislányával, Baba lovával, persze a Csillag ott maradt önnek, na és a komondorok, és hogy Joó Béla ide kényszerül járni munkájában, majdan este haza. De még az enberölésnél is súlyosabban esik a latban, hogy a gyilkos atyja, barátom a köztiszteletnek örvendő egy- személyű pártja titkára, a Tonpa, szégyenében fölakasztotta magát, bárt tettéhez nem volt kellőképpen józan. Miért is lett volna, kérem, ha amúgy is cséplőgépészeti munkája, mint idénymunka befejeztével mindannyiszor végigitta a szőlőhegyet, s megannyi korcsmát, de azt a szabadosság lelki kényszeréből tette, mostan pediglen, csak akkor merészelt az utcára kiállni, vagyis bemennie a publikum közepébe, mely tejeskannákkal, többedmagukkal te- henes szekerekkel, biciklivel s gyalog árasztja el az utcát, ha otthon berúgott. Nem tudom, van-e ismerete azirányban, mint magánenbemek is, hogy még fia, Tonpa Elemér szörnyű tette előtt, tehát az ok ebbelileg nem föltételezhető, Gazsi Lajosék présházában három napra lett bezárva véletlenül, mert vitéz Gazsi Lajos azt hitte, hazament, pediglen ott hűsült a pince mélyén. Mit csinálhatna, tessék engemet fölvilágosítani, étien, csak borral táplálkozhatna ugyebárt, várván a felszabadító műveletet delereum tremenszben. Még jó, hogy el nem pusztult, bárt jobb lett volna nem megérnie, melyszerint tudomására jut, hogy egy gyilkos atyja lett belőle. Arra figyelmeztek az arra járók, az Intemacionále dallama száll feléjük, s menten értesítették a vitéz cséplőgéptulajdonost, gépésze hangja árad a levasalt ajtó mögül, nem holmi tolvajé, így lett onnan kiengedve, kérem, mikor is Gazsi úrnak szekérért kellett hazagyalogolnia, mellyel aztán a dolgozó nép megrökönyödésére feleségéhez fuvarozta, akár egy tetemet. De látta volna Tonpa Sándomé ájulatát, ha előbb odaérkezik, mint jómagam és Kityöri Ferenc, aki, jellemző őrködési mániákusságára, engemet figyelmeztetett, hogy Tonpáné ájulva van, akkor még Kityöri barátunk sem tudta, miért, ugyebárt ketten laktak márt a Molnár-féle házban, mert legkisebb lányuk is Pestre költözött nővéreihez, munkát vállalni, talán jobban tette volna inkább bátyjánál élnie, mert akkor

1069