Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Berenik Anna: A félremagyarázott Anonymus II. (tanulmány)

bár hivatkozott rájuk. Úgy látszik, ezekkel azonos értékűnek tekintette a magyar mondákat is őrző ősgesztát, a Gesta Hungarorumot, is”.

Et si tam nobilissima gens Hungarie primordia sue generationis et fortia queq facta sua ez faisis fabulis rusticorum, vei a garrulo cantu ioculatorum quasi sompniando audiret, ualde indecorum et satis indecens esset.

„Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ö származásának kezdetét és az ö egyes hősi cselekedeteit - a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna (Pais).

A fordításban több szó változtatható. így: Ha Magyarország legnemesebb népe a nemzedékek ősi eredetét és hősi tetteit a nép (parasztok) mendemondáiból (téves, alaptalan, félrevezető, költött etc. elbeszéléseiből), vagy az udvari szórakoztatók (Witzbold) szószátyár (szajkóié, fecsegő) dalaiból mintegy elbódulva (elhódítva, üres fecsegésből) hallgatná, nagyon dicstelen és tisztességtelen dolog volna.

Mikor hallotta a nép mendemondáit és az udvari szórakoztatókat P. magister? All. vagy a 13. században? Az első felelet a Képes Krónika (95) adja: „A szelíd/jámbor király (I. Béla) Magyarország-szerte kikiáltókat küldött, hogy minden faluból két- két ékesen szóló vént hívasson a királyi tanácsba; ennek hallatára nemcsak azok akik hivatalosak voltak, de mind a parasztok és szolgák mindenféle népséggel jöttek Fehérvárra a királyhoz.”

Vajon miért hívatta I. Béla király rövid uralkodása idején a faluk véneit a királyi tanácsba? Mit akart megtudni azon 60-80 esztendős emberektől, akik átélték a század és az előző századvég eseményeit? Csak következtethetünk. Béla herceg a 30-as években István király idején bátyjaival együtt menekülni volt kénytelen, és számíthatunk húsz esztendőt, amit Magyarország területén kívül töltött. Távol volt az időben, mikor „Pétert királlyá tették ... aki német dühösséggel kegyetlenkedett ... az erősségeket, őrhelyeket és várakat németek és olaszok őrizetére bízta” (KK), amikor is az ország birtokviszonyaiban változások történtek. A Gesta Hungarorum 15. fejezete ugyancsak utal egy, I. András király idején történt birtokcserére. Az 1046-os országos felkelés után - amit pogánylázadásnak szokás nevezni - a régi tulajdonsok visszajuthattak birtokaikba, de írásbeli feljegyzések vagy egyáltalán nem voltak, vagy ha voltak, nem lehettek Béla király kezében. Feltételezhető lehetőség, hogy ilyen irányú igazságszolgáltatás miatt történt a faluk véneinek meghívása a királyi tanácsba, akiknek a múltról szóló mendemondáit, együgyű előadásait a királyi jegyző itt hallgatta végig, de ezekből elképzelhetően nehéz lehetett az igazságot kiszűrni.

A ioculator szó nem egyértelműen jelent regöst, aki „csacsogó” énekeket ad elő. A középkori királyi udvarok szórakoztatói, tréfacsinálói elsősorban az udvari bolondok voltak. Johann Christoph Wagner 1684-ben megjelent, Magyarországról szóló német nyelvű munkájában a mai Mosonmagyaróvárról rövid, de figyelemre méltó adatot találtam. „(16) Magyar-Óvámak van egy erős vára mocsarak és vizek között. Itt lakott Salamon magyar király, akinek udvari bolondja Marcolphus, tréfái miatt közismert volt.” Úgy a magyar, mint a német krónikákból ismert, hogy Salamon „bizton megült az erős Moson várában” de úgy látszik, udvari bolondja még híresebb volt. - Lehetett másként is, de úgy is lehetett, hogy a kijevi anyától származó, idegen földön nevelkedett Salamon király német környezetében a magyarság történetét nem éppen illő módon és az igazságnak megfelelően adták elő. N., a jó barát biztosan nem ok nélkül sürgette ismételten a hiteles adatokra támaszkodó Gesta Hungarorum megírását. A német-latin befolyás következtében a 11. században erősen fennállt a veszély, hogy a kétszáz éves, független Magyarország történetével együtt megsemmisül. Ezért született meg a nép mendemondáival, az udvari bolond híres mókáival, tréfáival, fecsegésével, német krónikaírók egyoldalú ismereteivel szemben az írott forrásokra támaszkodó első magyar történelmi mű, P. magistemek, a szakavatott tudósnak tollából.

1042