Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Vasadi Péter: Bolyongás a - lírai - hómezőben (Holló András: Előszüret) (kritika)
VASADIPÉTER Bolyongás a - lírai — hómezőben HOLLÓ ANDRÁS: ELŐSZÜRET Lehet, hogy nem tartozik szorosan a témához (szerintem minden szorosan tartozik egy témához, ha olyan a szemünk, hogy képes összefüggést fölfedezni a minden és egy téma között): Holló András költészetének megragadásához nem mulaszthatjuk el azzal kezdeni, hogy megemlítjük a leveleit. Ezek a levelek - elkerülhetetlenül — művek, mert mélyen átgondoltak, mégis intuícióból születnek, kettős szellemi szorításban: szabadon áramlanak a kényszerítő logika felügyelete alatt, előrehaladásuk fékentartottan hömpölygésszerű, bár mondatról mondatra követhető; egy-egy ragyogó metafora világítja meg a személyesen meghitt és folyamatosan ellenőrzött mondatokat. Mint minden jó írásmű, látványra is szépek ezek a levelek. Az egy oldal általában végigíródik bennük, a margó a lapszéleken szigorúan be vám tartva, a gépelés hibátlan, a megszólítás fönt jobbra esik, alul jobboldalt pedig a fájdalmasan karakteres aláírás kézzel írott betűi olvashatók. A szerző Előszüret című, harmadik kötete versek és kisprózái művek gyűjteménye (benne egy sorozat néhány mondatos, áforisztikus filozofikummal; ezek alighanem verssé akartak lenni, kidolgozott, tömör, rövid versvázlatoknak látszanak, mégsem lírai veszteségek, hanem inkább didaktikai nyereségek, a szó legjobb értelmében, a kifejezés érett tisztaságával. Érdemes megemlíteni, hogy húsz választ olvashatunk e ciklusban erre az egyetlen kérdésre: „Mit tarnt... [egy fa? egy kő? egy csillag? egy fűszál? egy madár? egy vakond? a hóesés stb.]?” Holló költészetének egész eszmestruktúrája megneveződik a válaszokban, amelyektől a versek mégsem válnak illusztrációkká, épp ellenkezőleg. Mivel a válaszok maguk is művek, még váratlanabb a versek esztétikai elmozdulása, mint ama napraforgóké, amelyek nem az égi, hanem egy titkos Nap felé fordulnak.) A szerző maga így nevezi meg kötetének fő eszmei tartópilléreit, ciklusonként: »„Magyar hegyormok” - a nemzeti érzés aktualitása és fontossága; „Nehezékek” - a szenvedés a lét iskolája; „Nevessetek, én úgy is sírok” - a humor élni segít; „Kenyér és madár” - a személyes kapcsolatok gyökér-szerepe; „Bolyongások és mesék” - a bonyolultságok képletszerű megragadása; „Dalolás daltalan kedvvel” - a dal is lehet filozofikum; „Tücsökvár” — a gyermekvers nem gügyögés, hanem friss bölcselkedés.« Holló András nagy magányban él, ami alsó vagy belső nézőpontból árvaságnak is hathat, de a maga költészetének totalitásában, illetve a totális költészetben. Megőrizve ebben a tengerlésben a mondatcsinálás kézműves szenvedélyét, a kalapálás, a mondatkovácsolás aprómunkáját, bármiről ír, költészetté válik a tolla alatt, sikerült vagy kevésbé sikerült művé, mindenesetre olyanná, amiből elemi erővel süt ki a gondolat- és eszmeérvényesítő akarat, lábonjáró érthetőséggel, garabonciásán elvarázsoló, de (híven a magyar h'ra legjobb hagyományaihoz) minden valóságos dologra, tárgyra, lézetőre megszemélyesítő figyelemmel. Különös kereszt alakban rajzolódik ki a szerző művének esztétikuma: lévén, hogy verseit a versépítés (alig megfogalmazható) DNS-törvényei szerint kell neki is fölállítania, elemet rakva elemre, elára956
