Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Fabó Kinga: Végrehajtja és elszenvedi (A hermeneutika mint a medialitás filozófiája) (tanulmány)

dik meg, mely szerint a nyev alkalmatlan, vagy időnként alkalmatlannak látszik arra, hogy pontosan kifejezze azt, amit gondolunk. Ügy véljük, hogy amit érzünk, gondolunk, az sokkal több és bonyolultabb annál, mint amit szavakba tudunk foglalni, illetve, hogy arra, amit érzünk, gondolunk, „nem találunk szavakat”, vagy hogy egyáltalán nincsenek rájuk szavaink.

Valójában ilyenkor soha nem maga a nyelv a pontatlan, a tökéletlen, az ár- nyalatlan, hanem maga a gondolkodás, az emberi ész. Ha valamit nem tudunk pontosan megnevezni vagy kifejezni ,az soha nem a nyelv „hibája”, hanem a nyelvhasználóé, mert azt jelenti, hogy a kérdéses dolgot nem tudjuk jól elgondolni. Nem beszélve arról, hogy a nyelvnek ez a kritikája is csak nyelvvel történhet. Persze, erre a problémára (ahogyan az összes többire is) elképzelhető más válasz, illetve megoldás is; én az enyémet Gadamer alapján fogalmaztam meg. Eszerint nyelv és valóság között nincs és nem is lehet olyan csúszás vagy rés, ahol mondjuk az egyik „kilóg” vagy „kilátszik” a másik alól vagy fordítva.

A felsorolt érvek nyelven kívüli valóság létezésének a bizonyíthatósága mellett mind határesetek, periférikus, szélsőséges vagy éppen abszurd példák. Mint ilyenek, igencsak ingatag „bizonyítékok”. Belőlük az a következtetés vonható le, hogy a nyelven kívüli valóság léte elvileg bizonyítható (vagy talán inkább csak feltételezhető?), de gyakorlatilag ennek számunkra nincs relevenciája. A nyelv előbb- utóbb minden megismerhető dolgot átfog, hiszen előtte jár a megismerésnek. Nem tárggyá tesz, nem birtokba vesz, hanem mintegy létére hozza, létezéséhez juttatja, kimondja a dolgot. Számunkra tehát nincs tőlünk függetlenül létező világ. Ezt támasztja alá az az eddigiektől független (bár talán mégsem teljesen független) érv illetve állítás is, hogy a mondatokat megértjük a nyelven kívüli valóság ismerete nélkül; pusztán a nyelvi összefüggések alapján (Zsilka János).

Gadamer írja, hogy a világ létezhet ember (és nyelv) nélkül is. Ez igaz. De egy ilyen világ a magánvalóság birodalma, amelyhez nincs közünk, amellyel nem tudunk mit kezdeni. A számunkravaló világ csak nyelvi világ lehet. Saját nyelvi világtapasztalatunk végtelen bővíthetőségének és végtelen kifejezhetőségének nem a magánvaló világ a mércéje, mert világtapasztalatunk nyelvisége minden mást megelőz. Nincs nyelvtől független álláspont, ahonnan meg lehetne ismerni a létező magánvalóságát.

Ha szó és dolog, nyelv és gondolkodás, nyelv és világ kapcsolata ennyire szoros, és ha csak egyetlen világ van, akkor felmerül az a kérdés, hogy miért van mégis többféle nyelv, hogy létezhet egyáltalán többféle nyelv és hogy vajon valóban csak egyetlen világ van-e. Hogy lehet az, hogy ugyanaz a világ a különböző ugyanúgy mutatkozik meg? Egyáltalán: ugyanúgy mutatkozik-e meg? Vagy minden nyelvben máshogy? Egyátalán: ugyanaz a világ mutatkozik-e meg a különböző nyelvekben? Gadamer gondolatait, vagy inkább szellemiségét is felhasználva, ezekre a kérdésekre a következő válaszok adhatók:

A) A szavak összhangban lehetnek azzal a tárgyi szemlélettel (per analogiam: a nyelvek is azzal a világszemlélettel), amely bennük megmutatkozik, kifejezésre jut akkor is, ha a különböző nyelvekben különböző szavakat használnak ugyanarra a dologra, illetve ha ugyanaz a világ különböző nyelvekben mutatkozik meg.

B) A nyelv és a szó lényegileg pontatlan és tökéletlen: az egyes nyelvek különböző szavai ugyanannak az egyetlen dolognak a különböző szemléleti és fogalomalkotási variánsai. Mutatis mutandis: a különböző nyelvek is ugyanannak az egyetlen világnak a különböző szemléleti és fogalomalkotási variánsai. — Ezen a ponton kell újra fölidézni a középkori keresztény gondolkodók tanítását az Egy és a sok dialektikájáról. Az isteni szó csak egyetlen szó: a Megváltó testté válása, viszont az emberi szó szükségképpen sok, ugyanis az isteni szó tökéletességét sok emberi szó együttese tudja csak visszaadni, vagy még az sem. Tehát nem elsősorban a szó tökéletlen, hanem az emberi szellem, az intellektus: az emberi gondolkodás szava nem tudja teljes egészként tartalmazni a dolgot.

C) A nyelv(i képesség) az ember szabadon használható és változtatható képes490